2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nap első felében a svájci jegybank intervenciója után a magyar piacon is komoly vevői hullám bontakozott ki, délutánra azonban a nemzetközi folyamatokkal párhuzamosan visszaesett a lelkesedés. A BUX index így is pluszban zárt, de az emelkedés mértéke végül alulról súrolta az egy százalékot.

17 846 ponton fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, ez 0,95 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom megfelelt az átlagnak, a nap végére 18 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás napot zártak, a gyógyszergyártók visszaesése ellensúlyozta részben a többiek jó teljesítményét. Az OTP délelőtt 5 százalék feletti pluszban is járt, végül 4090 forinton zárt, ami 3,81 százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál. Eközben a Mol 0,31 százalékkal tudott drágulni, így 16 200 forintot ért, míg a Magyar Telekom két forintos javulás után 502 forinton fejezte be a napot.

A gyógyszergyártók gyengültek a nap során: a Richter 34 400 forintos záróárfolyama 0,86 százalékkal maradt el a tegnapitól, míg az Egis 2,87 százalékos bukás után 14 910 forintba került a zárás előtti percekben.

A bankközi devizapiacon a reggeli órákban tovább gyengült a forint, majd a svájci jegybank délelőtti beavatkozása után nagyon beszakadt a frank jegyzése, de az euróval szemben nem tudott jelentősen erősödni a hazai fizetőeszköz. Délután 277,44-nél állt a közös valuta jegyzése, ami 0,32 százalékkal volt alacsonyabb a hétfőinél. A dollárral szemben 197,96-ig gyengült a forint, míg a svájci frank 230,90-nél állt, ami majdnem 8 százalékkal maradt el a tegnapi szinttől.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon felemás volt a hangulat: Európában a zárás előtt nem sokkal a londoni FTSE 1,06 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 1 százalékos mínuszt mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 0,6 százalékos pluszban volt a nap második felében. A Wall Streeten viszont jókora eséssel indult a tegnapi szünnap után, az első pár óra után a Dow 1,75 százalékos gyengülést mutatott, míg a S&P 1,69 százalékkal állt tegnapi értéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!