2p

Erősödéssel zárta a hét első napját a BUX index, mely elsősorban az OTP közel két százalékos drágulásának köszönhette a jó hangulatot. A forgalom viszont ma is kritikán aluli volt, az ötmilliárd forintot sem érte el.

17 220 ponton zárta a hétfői kereskedést a BUX index, ez 1,17 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom kimondottan alacsony volt, a 4 milliárd forintot is alig érte el a nap végére.

A vezető részvények többsége javítani tudott, csak a Telekom számára indult stagnálással a hét. Az OTP lett a legnagyobb nyertes miután 1,93 százalékkal 3532 forintra erősödött, míg a Mol 16 390 forintos jegyzése 1,3 százalékkal volt magasabb a péntekinél. A már említett Magyar Telekom eközben 431 forinton stagnált.

Jól indult a hét a gyógyszergyártók számára is a piacon: a Richter 36 855 forintos árfolyama 0,7 százalékos felfelé araszolásnak felelt meg, a szektortárs Egis pedig 15 700 forintig drágult, ami 2,08 százalékkal haladta meg a hétvége előtti szintet.

A forint kismértékben gyengült a bankközi devizapiacon, a hétfői nap második felében 288 körül volt az euró jegyzése. A dollárral szemben eközben 235,29-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 239,71 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacok a nap második felében indultak felfelé a korábbi lecsorgás után: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,15 százalékos lecsorgásban volt, míg a frankfurti DAX 0,08 százalékkal állt pénteki értéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,37 százalékkal esett vissza hétfő délutánra. A Wall Streeten is enyhe mínuszokkal indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 0,37 százalékkal, a S&P pedig 0,15 százalékkal állt pénteki záróértéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!