2p

Bár a Magyar Telekom papírjai hétfőn magukra találtak, sőt az Egis is bőven pluszban zárt, a BUX pluszához mindez kevés volt.

A BUX index a hétfői rendkívül csendes kereskedési napon alig 5,5 milliárd forintos forgalom mellett 0,27 százalékot veszített a pénteki záróértékéhez képest, így hétfőn 17 790 ponton fejezte be a napot.

A vezető részvények közül a nap nyertese a múlt heti vergődése után a Magyar Telekom lett, mely 2,81 százalékot tudott erősödni, így ha hajszállal is, de visszakúszott a papírok értéke a kritikus 400 forintos árfolyam felé - 402 forinton zártak. Szintén örülhetett az Egis is, mely péntekhez képest 1,49 százalékot erősödött, a hétfői záróértéke ezek után 16 970 forint lett. Ezzel szemben a szektortárs, Richter 39 850 forintos záróárfolyama 1,36 százalékkal alacsonyabb, mint amit a hétvégi pihenő előtt könyvelhetett el. Hasonlóan rossz napot zárt a Mol is, melynek második negyedéves eredményei holnap hajnalra már napvilágot látnak. A 16 800 forintos árfolyam ugyanis 1,14 százalékos csökkenés eredménye. Az OTP papírok értéke stagnált, így záráskor a pénteki záróval megegyező 3735 forintos árfolyamon állt.

A devizapiacon szintén csendesség jellemezte a hétfői kereskedést, bár a reggeli japán GDP-adat okozta rossz kedv az európai piacokra is átragadt, ami természetesen a forint árfolyamán is megérződött. A reggeli 277 forintos szintről délután 279 forint felé emelkedett egy euró bankközi piacokon regisztrált értéke, és csak egy hajszál választotta el attól az árfolyamot, hogy átlépje a 280 forintot.

Már egyébként ezzel is több mint egyhetes mélypontra került a kurzus, hiszen legutóbb augusztus 3-án került ennyibe egy euró. A késő délutáni órákban egyébként 279,6 forintot kellett adni egy euróért, míg egy amerikai dollár 226,3, egy svájci frank pedig 232,8 forintot ér.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!