2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A folytatódó pesszimista hangulatban kedden ismét visszaesett a BUX index miután eldőlt, hogy júniusban megismételt választást tartanak Görögországban. A nap vesztese az OTP lett, mely több mint két százalékot bukott, közben a forint is tovább esett.

16 877 ponton fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, ez 0,78 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom ma sem élénkült meg, a nap végére alig 8 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, csak az Egis esetében volt pozitív a nap végkicsengése. A kisebbik gyógyszercég a zárás után közli első negyedéves eredményét, a jelek szerint az elemzők jó hírekre számítanak. A nap vesztese az OTP lett miután 3550 forinton zárt, ami 2,18 százalékkal maradt el a tegnapitól. A Mol eközben 0,03 százalékkal csúszott vissza a hajnalban megjelent gyorsjelentés után, 16 245 forintba kerültek az olajcég papírjai. A Magyar Telekom viszont két forinttal olcsóbb lett, 452 forinton zárta a napot.

Felemás napon vannak túl a gyógyszergyártók is: a Richter 35 400 forintos árfolyama 0,85 százalékkal elmaradt a tegnapitól, míg a szektortárs Egis 2,08 százalékos emelkedést követően 14 500 forintba került.

A forintnak is rossz napja volt a bankközi devizapiacon, a görög feszültségek éleződésével folytatódott a visszacsúszás. A délutáni 293,69-es euróárfolyam 0,22 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 230,48-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 244,64 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is negatív volt a hangulat: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 0,67 százalékkal állt tegnapi záróértéke alatt, míg a frankfurti DAX 0,73 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,3 százalékkal gyengült. Pozitív nyitás után a Wall Streeten is hamar az eladók kerekedtek felül, az első pár óra után a Dow már 0,08 százalékos mínuszban állt, míg a S&P 0,1 százalékkal volt hétfői záróértéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!