2p

Ma délután az amerikai második negyedéves GDP számokra fognak figyelni a kereskedők, ennek az eredménye hűtheti, vagy éppen fűtheti a QE3-as program vezérelte reményeket - olvasható a Commerzbank napi kommentárjában.

EUR/HUF (282,25 – 286,00): Tegnap nem sokkal dél után Mario Draghitól elhangzott egy olyan mondat, amire már régen várt a piac. Az EKB kész a felhatalmazásának keretein belül bármit megtenni annak érdekében, hogy az eurót megóvja. Ezután következett az a mondat, hogy: „Higgyék el ez elég lesz”, és erre a meggyőző kijelentésre, anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mi van mögötte, az euró erősödni kezdett, és ennek megfelelően természetesen a feltörekvő devizák is magukra találtak. A forint a dollárral szemben három százaléknál is többet javult napon belül, 238 közeléből majdnem 230-ig zuhant a dollár/forint kurzusa. Ma reggel a forint igyekezett újabb lendületet venni, 283 alatt is járt az árfolyam, de a május eleji 282,7 körüli támasz egyelőre megálljt parancsolt a további erősödésnek. A tegnapi mozgás folytatására ma kevésbé számíthatunk, inkább a korrekció, vagy esetleges stagnálás lehet a jellemző a pénteki napra.

EUR/USD (1,2200 – 1,2320): Nem tudni, hogy az EKB elnökének mi lehet a tarsolyában, ami elég lehet az eurózóna megtépázott hitelességének helyrehozatalához, mindenesetre a piacok úgy értékelték Draghi úr mondanivalóját, hogy képes lehet az EKB arra, hogy a jelenlegi helyzetnél hatékonyabban küzdjenek meg az eurózóna válságával. Kíváncsian várjuk a konkrét, részletes akciótervet, ami egyébként várhatóan a vitatott kötvényvásárlási programot keltené életre. A hírek szerint a németeket sikerült meggyőzni az irányba, hogy puhuljanak ebben a témában, így ismét vásárolhatna olasz, spanyol kötvényeket az Európai Központi Bank. A Draghi beszéd után 7 százalék alá esett a spanyol 10 éves hozam, és jelentősen estek az olasz hozamok is. Ma délután az amerikai második negyedéves GDP számokra fognak figyelni a kereskedők, ennek az eredménye hűtheti, vagy éppen fűtheti a QE3-as program vezérelte reményeket.

CHF/HUF (235,00 – 238,00): Két nap alatt jelentősen esett a CHF/HUF árfolyama, 242-ről ma reggelre megközelítette a kurzus a 235-ös szintet. A frank/forint kurzus a délelőtt folyamán korrigált valamelyest, 236 fölé került a CHF/HUF jegyzése, az EUR/CHF tapodtat sem mozdul az 1,20-as centrumból.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!