2p

Erősödni tudott kedden a vezető távol-keleti részvényindexek többsége miután kedvező negyedéves számokat tett közzé az HSBC, a Hitachi és a Panasonic is. A befektetők a Fed szerdai kamatdöntő ülését várják, sokan számítanak további monetáris lazításra valamilyen formában.

8695 ponton fejezte be a keddi kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,69 százalékkal volt magasabb az előző napi értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 0,81 százalékkal kapaszkodott feljebb a nap második felére, míg a Shanghai Composite 0,08 százalékos lecsorgást mutatott. 2,07 százalékkal ugrott meg a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 1,56 százalékos volt az emelkedés.

Az amerikai részvénypiacok enyhe lecsorgással zártak hétfőn, mivel a befektetők egyelőre a három fontos jegybanki kamatdöntést várják. Az amerikai Fed szerdán, majd a Bank of England és az EKB csütörtökön hoznak döntést a kamatszintről. Főleg utóbbi esemény tartja lázban a befektetőket azok után, hogy Mario Draghi a múlt héten kijelentette, hogy készek mindent megtenni az euró megmentése érdekében. Most a piac kíváncsian várja a konkrét lépéseket. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank csütörtöki ülése után bejelenti, hogy a piacon vásárol olasz és spanyol kötvényeket.

A japán piacon a vállalati gyorsjelentések hoztak optimizmust: a Hitachi papírjai például majdnem 2 százalékkal drágultak azt követően, hogy a cég negyedéves profitja 7 milliárd jenre emelkedett, ami több mint a duplája volt az egy évvel ezelőttinek. A Panasonic papírjai 4,6 százalékkal lódultak meg, mivel sajtóhírek szerint a cég az idei második negyedévben ismét nyereséges lehetett. 5,83 százalékot ugrott a Canon miután a cég bejelentette részvény-visszavásárlási programját.

Hongkongban az HSBC tegnapi kedvező gyorsjelentése javította a hangulatot, a bank papírjai 0,77 százalékkal erősödtek, ami a teljes pénzügyi szektorra pozitív hatással volt. Az Industrial & Commercial Bank of China például 1,85 százalékkal drágult, míg a China Construction Bank 1,58 százalékkal kapaszkodott hétfői árfolyama fölé. Az ingatlanfejlesztők egy részére is átragadt az optimizmus, a Henderson Land Development például 1,81 százalékkal erősödött, míg a Hang Lung Properties részvényei 2,82 százalékos drágulást mutattak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!