2p

Erősödéssel zárták a hetet a vezető távol-keleti részvényindexek azok után, hogy tegnap az EKB kijelentette: mindent megtesz az eurózóna egyben tartása érdekében, amire a törvények lehetőséget adnak. Emellett a Samsung rekorderedménye javította a hangulatot.

8566 ponton fejezte be a pénteki kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,46 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél. Eközben a hongkongi Hang Seng index 2,09 százalékot javított a nap második felére, míg a Shanghai Composite 0,14 százalékkal kapaszkodott feljebb. 2,62 százalékot javított a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 2,21 százalékos volt a gyengülés.

Az utóbbi napok pesszimizmusa után Mario Draghi EKB-elnök nyugtatta meg csütörtökön a piacokat azzal a nyilatkozatával, hogy a jegybank mindent megtesz az euró megmentése érdekében, amit tehet. A befektetők pozitívan értékelik azt, hogy az EKB megnevezte a problémát, illetve felvállalta azt, hogy a feladata ennek megoldása.

A hangulat miatt elsősorban az Európába exportáló cégek részvényei húzták a piacot: a Mazda például 5,68 százalékkal ugrott feljebb, míg a Sony 3,72 százalékkal drágult. 4,27 százalékos szárnyalást mutattak a Pioneer papírjai miután az euró erősödött a jennel szemben. A Toshiba részvényei 4,9 százalékkal értek többet, mint csütörtökön, mivel sajtóhírek szerint a cég a jövő héten jó eredményeket tesz majd közzé. A második negyedéves gyorsjelentési szezon kellős közepén ezúttal a Samsungra figyeltek a befektetők, az elektronikai cég rekordprofitot ért el, mely után 4,4 százalékos emelkedést mutattak a részvények.

A pénzügyi szektornak is jó napja volt, hiszen Hongkongban az Industrial & Commercial Bank of China 3,15 százalékkal erősödött, míg a China Construction Bank 2,89 százalékos pluszban állt a kereskedés második felében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!