1p

A napközben még stagnáló részvényárak az utolsó két órában jelentősen estek, így a BUX is másfél százalékos veszteséggel zárt. A vezető részvények mindegyikének csökkent az árfolyama.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 344,60 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 22288,65 ponton zárt szerdán. Elsősorban a bizonytalanná váló nemzetközi hangulat hatot a magyar papírokra, hiszen a koradélutáni órákban ismét erősödésnek indult az olajár, ami a negatív tartományba lökte a főbb európai indexeket is. Ráadásul a vezető amerikai tőzsdeindexek is eséssel kezdtek.

A délelőtt folyamán még pluszban járó Mol és OTP is a keddi értéke alá csúszott szerdán. A Mol árfolyama 1,88 százalékkal 23250 forintra esett, az OTP részvények ára 0,82 százalékkal 5455 forintra csökkent.

A nap vesztese a Richter lett, a gyógyszergyártó papírjai 3 százalék feletti veszteséget szenvedtek, a részvények 1310 forinttal a keddi záró érték alatt, 36500-on zárt. Érdekesség, hogy a szektortárs Egis teljesen ellentétesen mozgott, közel 500 forintot ugrott, és 18895 volt az utolsó kötés. A nap végén adta meg magát a Magyar Telekom is, mely végül 6 forintot gyengült, és 567 forint lett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!