1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kereskedés során mindig az idősíkokon múlik, hogy mit tekintünk követendő trendnek, most azonban nagyon nehéz olyat találni, amelyen a vételeket kellene keresni. A hétfői nap után több olyan formációt is felfedezhetünk, ami az eladási pozíciók felvételét, illetve tartását indokolja.

A hét mindjárt réssel indult, ez pedig könnyen kijelölheti jó időre az esetleges emelkedések maximumát. Ha csak nem sikerül a következő napokban egy meglepő fordulat keretében törölni a hétfői emelkedést, úgy – akár egy keddi korrekciót követően – lefele mutat majd a következő napokban az irány.

Viszonylag nagy valószínűséggel megelőlegezhetjük, hogy az index nagyon rövid időn belül megnézi az elmúlt időkben komoly támaszt jelentő 16800-as szintet. Ez nem csak a nyár elejei kapaszkodó miatt fontos, hanem az azóta kialakult – bár kicsit púpos – fej-váll formáció miatt is. A 16800-nál található nyakvonal letörése esetén a korábbi lokális minimum, a 16000 pont gyorsan elérhető lesz.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!