2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Enyhe lecsorgással fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, mely csak az OTP-nek köszönhette, hogy nem lett nagyobb az esés. A forint közben stagnált, a londoni piac szünnapja miatt ma is viszonylag érdektelen volt a nap.

16 398 ponton fejezte be a keddi napot a BUX index, ez 0,58 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom ma sem élénkült meg, a nap végéig  alig 7 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, csak az OTP tartotta vissza a piacot a nagyobb eséstől. A bankpapírok 0,84 százalékos javulás után 3350 forinton zártak. A Mol eközben 1,57 százalékkal olcsóbb lett, 15 650 forintot adtak érte, míg a Magyar Telekom 425 forintos árfolyama négy forinttal volt alacsonyabb a tegnapinál.

A gyógyszergyártóknak gyenge napjuk volt a piacon, hiszen a Richter 0,68 százalékkal 36 500 forintig esett vissza, a szektortárs Egis pedig 1,79 százalékkal olcsóbb lett, így 13 725 forintba került.

A forint stagnált a keddi kereskedés alatt a bankközi devizapiacon, a délutáni 302,20-as euróárfolyam 0,1 százalékkal volt magasabb a hétfőinél. A dollárral szemben 242,53-nál állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 251,64 forintot ért délután.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon bizonytalan volt a hangulat, a londoni tőzsde újabb szünnapja miatt az érdeklődés is mérsékelt volt. A frankfurti DAX index nem sokkal a zárás előtt 0,32 százalékkal állt hétfői értéke alatt, míg a francia CAC 40 1,24 százalékkal erősödött. Régiónkban a varsói WIG 20 1,28 százalékkal esett vissza a kereskedés második felére. A Wall Streeten jól indult a nap, de hamar lefordultak az indexek, az első pár óra után a Dow már csak 0,07 százalékkal állt tegnapi záróértéke felett, míg a S&P 0,3 százalékos pluszban volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!