2p

A kakaó világpiaci ára 32 éves csúcs közelébe emelkedett kedden, miután a legnagyobb termelő Elefántcsontparton államosították a kakaókereskedelmet.

Az intézkedést Laurent Gbagbo, a véres belpolitikai válsággal sújtott afrikai ország bukott elnöke rendelte el. A legutóbbi választásokon leváltott, a távozást azonban elutasító elnök dekrétuma szerint a kakaó felvásárlására és kereskedelmére kizárólag az állami szervek jogosultak. Az azonnali hatállyal életbe lépő rendelet a kávéra, az ország másik fő exportcikkére is vonatkozik.

A hétfőn kiadott rendelet hatására a kakaó tonnánkénti ára májusi szállításra 58 dollárral, 1,6 százalékkal 3.720 dollárra emelkedett kedden délelőtt, így ismét megközelítette a 3.775 dolláros, 32 éves csúcsot, amelyet ugyancsak az elefántcsontparti feszültség hatására ért el a termény ára, még a múlt héten.

A kakaó- és kávétermesztésből származik az exportbevétel 40 százaléka és a hazai össztermék (GDP) 20 százaléka Elefántcsontparton.

A tavaly november végi választások nemzetközileg elismert győztese, Alassane Ouattara idén januárban kiviteli tilalmat rendelt el, hogy kikényszerítse Gbagbo távozását. A bukott elnök ellenőrzi a világ legnagyobb kakaóültetvényeit is magában foglaló déli országrészt, hatalmának bázisát pedig éppen a világszerte élénkülő kereslet révén egyre dráguló kakaóból származó anyagi források biztosítják.

Az exporttilalom elrendelése után a legnagyobb európai csokoládégyártók sorra igyekeztek biztosítani ügyfeleiket arról, hogy a zárlat nem jelent közvetlen ellátási veszélyt még a húsvéti ünnepek közeledtével sem. Hangsúlyozták, hogy a legutóbbi betakarítási szezon termésének nagy része már elhagyta a világ kakaófogyasztásának mintegy 40 százalékát fedező országot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!