2p

A csütörtök hajnalban tette közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom, mely közrejátszhatott abban, hogy a nap végére majdnem 4 százalékot veszítettek értékükből a cég papírjai.

A BUX index csütörtöki záróértéke lényegében megegyezett az előző napival, hiszen 0,09 százalékos mínusszal 17 889 ponton fejezte be a napot 6,5 milliárd forintos forgalom mellett.

A vezető részvények szintén kismértékű árfolyamváltozást könyvelhettek el, bár a Magyar Telekom kilóg a sorból, hiszen 3,9 százalékkal történelmi mélypontra, 400 forint alá süllyedt a részvények értéke, mely a nem túl kedvező második negyedéves gyorsjelentésének is köszönhető: az utolsó üzletet 394 forintos árfolyamon kötötték a papírokra.

A legnagyobb plusznak az OTP örülhetett, hiszen a 3750 forintos záróárfolyam 0,68 százalékkal magasabb az előző napi zárónál. A gyógyszergyártók közül ismét a kisebbik gyár, az Egis volt a sikeresebb, hiszen 0,57 százalékkal 16 580 forintra emelkedett a részvények ára. Ezzel szemben a Richter 0,41 százalékot tudott erősödni: 39 855 forintot zárta a napot. A Mol papírjainak értéke pedig 0,32 százalékkal 17 200 forintra emelkedett a csütörtöki kereskedés során.

A forint szintén nyugodt napot tudhat maga mögött, bár délután egy rövid ideig az euró ára megközelítette a 278 forintot, hamar visszakorrigált a kurzus, így jelenleg egy euróért 276,6 forintot kell adni a bankközi piacon. Egy dollár 225, egy svájci frank pedig 230,3 forintot ér. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!