2p

Várhatóan a csütörtöki EKB kamatdöntő ülés után részletezik majd, hogy a gyakorlatban mit jelent a politikusok által a múlt héten hangoztatott mondat, mely szerint "mindent megtesznek az euró megmentése érdekében" - áll a Commerzbank hétfői devizapiaci elemzésében.

EUR/HUF (279,00 – 282,00): Még mindig a csütörtökön elhangzott Draghi-beszéd alapozza meg a jó hangulatot, ebből ered nagyrészt a rekorderős forintárfolyam. Ezt már csak fokozta, hogy Angela Merkel, Mario Monti, és Francois Hollande is egy véleményen vannak az EKB elnökével, vagyis azt hangoztatták, hogy mindent megtesznek az eurózóna védelme érdekében. A piaci várakozások nagyon erősek, van honnan javítani a monetáris unió renoméját. A csütörtöki EKB kamatdöntő ülésen fogják várhatóan részletezni az akciótervet. A jó hírek érkeztével egy hónap híján, egyéves csúcsnál kezdi a hetet az EUR/HUF árfolyama, közelítve a 280-as szintet. Az aláírt IMF-szerződés még ennél is alacsonyabb EUR/HUF kurzust eredményezne, amit nemcsak a nemrég elkészült BigMac-index támaszt alá (a tanulmány 15-20 százalékos forint alulértékeltséget jelez a dollárral szemben), hanem az is, hogy a cseh koronához és a lengyel zlotyhoz képest nem tartunk még az éven belüli rekorderős szinteknél. Érdekesség, hogy - többek között politikai nehézségek miatt – 8 évvel ezelőtt volt utoljára a jelenlegi szinten a RON/HUF árfolyama, amely ma hajnalban a 61-es értéket is áttörte, lefelé.

EUR/USD (1,2220 – 1,2350): Eseménydús hétnek nézünk elébe, miután a múlt hét végén az EKB elnöke beharangozott olyan lépéseket, amelyek alkalmazása után stabilizálódni fog az euró helyzete. Az intézkedések a következők lehetnek: további kamatcsökkentés, LTRO, az ECB által elfogadható állampapírok feltételeinek lazítása, és persze a kötvényvásárlási program reaktiválása. Ezek valamilyen kombinációjára számítanak a piaci szereplők, amit nagy valószínűséggel csütörtökön fognak majd részletezni. A héten teszik közzé az NFP, illetve az amerikai munkanélküliség számait, és természetesen izgulhatunk a spanyol, illetve olasz kötvényaukciók eredményeiért is. Az EUR/USD árfolyama az optimizmus hatására 1,23 környékén tartózkodik, a dollár / forint árfolyam pedig megrekedt a 230-as szint alatt.

CHF/HUF (232,00 – 236,00): 234 alatt indítja a hetet a CHF/HUF árfolyama, sőt pénteken a 233-as értéket is érinteni tudta az árfolyam, amire október óta nem volt példa.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!