2p

Enyhe lecsorgással fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX index, mely elsősorban az OTP-nek volt köszönhető. A bankpapír a holnap hajnali gyorsjelentés előtt nem tudott villantani, de az egy százalék körüli visszaesés nem mondható katasztrofálisnak.

17 886 ponton fejezte be a csütörtöki napot a BUX index, ez 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi értéknél. A forgalom továbbra sem talál magára, ma az ötmilliárd forintot is alig érte el a nap végére.

A vezető részvények többsége enyhe lecsorgással zárt, igazán nagy vesztese nem volt a csütörtöki kereskedésnek. Az OTP 0,79 százalékos gyengülés után 3745 forinton fejezte be a napot, míg a Mol 16 580 forintos árfolyama 0,48 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A Magyar Telekom eközben stagnált, 423 forintot ért meg a vevőknek.

A gyógyszergyártók sem tudtak kimaradni a mérsékelt pesszimizmusból, hiszen a Richter 0,01 százalékos esés után 40 290 forintba került, míg a szektortárs Egis 16 900 forintért cserélt gazdát, ami 0,29 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi áránál.

A forintnak is csendes napja volt a bankközi devizapiacon, a délutáni 277,84-es euróárfolyam 0,15 százalékkal volt alacsonyabb a szerdainál. A dollárral szemben 224,75-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 231,35 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon délután jelentek meg nagyobb számban a vevők az amerikai tőzsdék nyitása után. Nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index ugyanott állt, ahol a tegnapi nap végén, míg a frankfurti DAX 0,72 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,16 százalékkal erősödött a nap második felére. A Wall Streeten a nyitás utáni optimizmusban a Dow 0,32 százalékkal araszolt feljebb, míg a S&P 0,36 százalékos plusszal kezdett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!