2p

Kismértékű lecsorgással fejezte be a hét első napját a BUX index, mely elsősorban a Mol gyengülése miatt nem tudott javítani. A forintnak viszont kimondottan jó napja volt, délutánra 280 alá kapaszkodott a magyar deviza az euróval szemben.

17 651 ponton fejezte be a hétfői kereskedést a BUX index, ez 0,21 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom az utóbbi időben megszokott alacsony volt, a nap végére kevesebb mint 6 milliárd forint cserélt gazdát.

A vezető részvények felemás napot tudhatnak maguk mögött, hiszen a Mol gyengülését részben ellensúlyozta az Egis és az OTP javulása. Végül a Mol 1,21 százalékos visszaesést követően 17 090 forintba került, míg az OTP 3548 forintos árfolyama 0,88 százalékkal meghaladta a péntekit. A Magyar Telekom eközben három forintos gyengülést követően 427 forinton zárt.

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak is a piacon: a Richter 39 000 forintos szintje minimális felfelé araszolást jelentett, míg a szektortárs Egis 1,49 százalékos javulással 15 680 forinton zárt.

Kifejezetten jó napja volt a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen a nap második felére 279,06-ig kapaszkodott vissza az euróval szemben. A dollár jegyzése 227,88-nál állt, míg a svájci frank 232,37 forintot ért.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon optimista hangulatban indult a hét, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 1,26 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 1,21 százalékos erősödést mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 1,32 százalékot javított délutánra. A Wall Streeten viszont nem sokáig tartott ki a pozitív hangulat, az első pár óra után a Dow már 0,04 százalékos lecsorgásban volt, míg a S&P 0,17 százalékkal állt pénteki értéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!