2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kivétel nélkül gyengüléssel zártak hétfőn a vezető ázsiai részvényindexek miután a hétvégén sem sikerült megoldást találni a görög adósságválságra. Utólag tehát szerencséje volt a tokiói piacnak, hogy ma éppen szünnapot tartott, így kimaradt a pesszimizmusból.

19 028 pontig esett vissza a hét első napján a hongkongi Hang Seng index, ez 2,2 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki záróértéknél. A Shanghai Composite eközben 1,27 százalékot bukott, míg a dél-koreai Kospi 1,04 százalékos mínusszal zárt. A tokiói piacon ma szünnap volt, így a Nikkei majd a következő napokban "pótolhatja be" az elmaradt gyengülést.

A borús hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy sem az Európai Unió pénzügyminiszterei, sem pedig a görög kormány nem tudott előállni érdemi javaslattal az adósságválság megoldását illetően, így ismét nőtt a görög államcsőd esélye. Pedig előzetesen a befektetők többsége arra számított, hogy az Unió pénzügyminisztereinek hétvégi ülésén valamilyen használható javaslat születik majd.

Most a sikertelen tárgyalások után úgy hírlik, hogy a görög mentőcsomag következő részének átutalását októberig elhalasztották az ország nemzetközi hitelezői, a további tárgyalások pedig csak akkor kezdődhetnek majd meg, ha a görög kormány tartja az Európa által elvárt megtakarítási célokat.

Az elemzők szerint a többség most a Fed szerdai kamatdöntő ülésére vár, abban reménykednek a piacok, hogy az amerikai jegybank a hosszú várakozás után végre bejelenti a QE3 likviditásnövelő programot. Erre utalhat, hogy az eredetileg keddre tervezett ülést végül kétnaposra bővítették ki, hogy jobban áttekinthessék a helyzetet és megoldási javaslatokat vázoljanak fel a gazdaságélénkítésre.

A romló befektetői hangulatban a pénzügyi szektor volt a hétfői kereskedés legnagyobb vesztese Ázsiában: az Industrial Bank of Korea 3,3 százalékot bukott, míg a National Australia Bank 1,84 százalékos gyengüléssel zárta a hét első napját. Hongkongban az HSBC 2,55 százalékkal lett olcsóbb, míg az Industrial & Commercial Bank of China 3,15 százalékot bukott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!