3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Éleződik a helyzet a magyar reformcsomaggal kapcsolatosan, ez pedig a forint árfolyamának kilengésein is látszik.

A legfrissebb sajtóhírek szerint néhány hetet csúszhat a régóta ígért reformcsomag bejelentése, mégsem fogja hétfőn ismertetni a miniszterelnök a konkrét intézkedéseket. A jelek szerint azonban a piac már türelmetlenül várja a nagy bejelentést, az utóbbi napokban a forint és a tőzsde mozgásán is az idegesség jelei látszottak.

Csúsznak a reformok?

A héten még arról szóltak a hírek, hogy a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásban ismerteti a reformok részleteit Orbán Viktor miniszterelnök. Az Index azonban most úgy értesült, hogy egy-két hetet csúszhat a bejelentés. Erre utalhat az is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy a kormány első olvasatban jövő szerdán tárgyalja a csomagot.

A reformok részleteiről egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni, a kormányfő nyilatkozataiból egyelőre annyi látszik, hogy a lehető legtöbb embert vissza akarják terelni a munkaerőpiacra. Ez jelentheti akár a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát, vagy a munkanélküli segély jogosultsági idejének lerövidítését. Az Index értesülései szerint még az idén elkezdenék a 400 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas jogosultságának felülvizsgálatát, az érintettek harmadát-negyedét visszaküldhetik dolgozni. A kiadáscsökkentések körébe tartozhat a 65 éven felüliek ingyenes utazásának megszüntetése.

A kiadások csökkentése mellett a kormány arra számít, hogy a bevételeket is növelni tudja majd, ennek része lehet az elektronikus útdíj bevezetése 2013-tól, illetve egyfajta zöld adó. A lap információi szerint elképzelhető, hogy az egészségtelen élelmiszerekre hamburgeradót vet majd ki a kormány, illetve a minimális tb-járulék bevezetésével is növelnék a bevételeket.

A piac már ideges

Az utóbbi napokban az látszott, hogy a nemzetközi befektetők már idegesek a magyar reformcsomag bejelentése előtt, a hivatalos bejelentés időpontjával kapcsolatos bizonytalanság sem segít. Ennek köszönhető, hogy a hét eleje óta a forint 2 százalékkal gyengült az euró ellenében, a BUX pedig majdnem 5 százalékot veszített értékéből.

Csütörtök délelőtt 272,98 forintot kellett adni egy euróért, ami fél százalékos emelkedést jelentett tegnaphoz képest. A dollárral szemben 198,50-nél állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 206,04-nél állt a kereskedés első felében.

A Budapesti Értéktőzsde BUX indexe a hetet még jóval 23 000 pont felett kezdte, azonban az utóbbi napokban a tőzsdére is megérkezett a pesszimista hangulat. A csütörtöki nap első felében már csak 22 336 ponton állt az index, ami majdnem 5 százalékos gyengülést jelentett pár nap alatt.

A vezető részvények többsége egyelőre nem tud magára találni: az OTP, mely a hét elején még a 6000 forintos lélektani határt ostromolta, csütörtökön már csak 5700 forintba került, míg a Mol 21 265 forintig esett vissza az elmúlt napokban. Rosszul teljesítettek a héten negyedik negyedéves eredményeket közlő gyógyszergyártók is, a Richtert például már csak egy hajszál választja el a 40 000 forinttól.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!