2p

Gyengüléssel fejezte be a keddi napot a BUX index, mely főleg az OTP és a Mol gyengülésének köszönhette a pesszimista hangulatot. Közben a forintnak is rosszul ment ma, bő fél százalékkal gyengült a magyar deviza az euróval szemben.

17 770 ponton fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, ez 1,31 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom magasabb volt az utóbbi időszakban tapasztaltnál, több mint 8 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége visszaeséssel fejezte be a napot, a legnagyobb vesztes az OTP és a Mol lett. A legnagyobb hazai kereskedelmi bank papírjai 3689 forinton zárták a napot, ez 1,76 százalékkal maradt el a tegnapi árfolyamtól, míg az olajtársaság részvényei 1,88 százalékkal lettek olcsóbbak, 16 975 forintért cseréltek gazdát. Mindeközben a Magyar Telekom minimális gyengülés után 410 forinton zárt. .

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak: a Richter 39 325 forintos jegyzése 0,94 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a szektortárs Egis 1,22 százalékos drágulást követően 16 650 forinton zárta a mai napot.

A forintnak is rossz napja volt ma a bankközi devizapiacon, a délutáni 277,10-es euróárfolyam 0,68 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 223,12-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 230,69 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacok enyhe pluszban álltak a nap második felében, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,2 százalékkal állt hétfői záróértéke felett, míg a frankfurti DAX 0,67 százalékos emelkedést mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 0,24 százalékkal kapaszkodott feljebb délutánra. A Wall Streeten is jól indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 0,43 százalékos pluszban volt, míg a S&P 0,54 százalékkal állt tegnapi értéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!