2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szembe ment a pesszimista nemzetközi hangulattal pénteken a BUX index, miközben a világban mindent adtak, mi majdnem 2 százalékkal erősödtünk. A forintnak is rossz napja volt, rég nem látott magasságokba emelkedett az euró jegyzése.

16 383 ponton fejezte be a hetet a BUX index, ez 1,76 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom az utóbbi időszakhoz képest megint kifejezetten élénk volt, a nap végére közel 12 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül drágulni tudtak tegnaphoz képest, a legnagyobb nyertes a Mol lett, mely 3 százalékos ugrás után 15 450 forintot ért. Az OTP eközben 3375 forintig kapaszkodott fel, ami 1,11 százalékos javulásnak felelt meg, míg a Magyar Telekom 428 forintos árfolyama három forinttal volt magasabb a csütörtökinél.

A gyógyszergyártók is jól teljesítettek a hétvége előtt a piacon: a Richter 1,96 százalékos drágulást követően 36 400 forintot ért, míg a szektortárs Egis 13 790 forintos árfolyama 1,36 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

A forintnak rossz napja volt a bankközi devizapiacon, a nap második felére jócskán 305 fölé emelkedett az euró jegyzése. A részvénypiac zárása után 306,34-nél állt a közös valuta, ami közel két százalékkal volt magasabb a csütörtöki szintnél. A dollárral szemben 247,71-ig esett a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 255,09 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is pesszimista volt a hangulat, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 1,28 százalékkal állt csütörtöki értéke alatt, míg a frankfurti DAX 3,71 százalékos szakadást mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 1,3 százalékkal gyengült délutánra. A Wall Streeten is rosszul indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 1,71 százalékos mínuszban volt, míg a S&P 1,9 százalékkal állt csütörtöki értéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!