2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A délutáni megbicsaklás után jókora emelkedéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde, mely több mint 2 százalékkal zárt szerdai értéke felett. A nap nyertese az OTP lett, mely majdnem 7 százalékkal lett drágább a nap végére. Délutánra a frank is jelentősen gyengült, ismét 250 forint közelében volt a jegyzés.

17 746 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX index, ez 2,1 százalékkal volt magasabb a szerdai záróértéknél. A forgalom továbbra is kifejezetten magas, ma is több mint 30 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége emelkedéssel zárt, a nap nyertese az OTP lett. A bankpapírokért a zárás előtt 4200 forintot fizettek, ami 6,84 százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál. Eközben a Mol 16 160 forintig kapaszkodott fel, ez 2,47 százalékos javulást jelentett, a Magyar Telekom viszont 1,43 százalékkal gyengült, 484 forintért cserélt gazdát a nap végén.

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon: a Richter a végén ugyanúgy 33 000 forinton zárt, mint tegnap, míg a szektortárs Egis 15 500 forintos szintje 7,77 százalékos zuhanásnak felelt meg.

A bankközi devizapiacon is megélénkült az élet a nap második felére, a svájci frank meredek gyengülésbe kezdett az euróval és a forinttal szemben is. A magyar valuta az euróval szemben 273,88-nál állt délután, ami egy százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál. A dollárral szemben 192,45-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 252,71 forintba került. Az alpesi deviza az euróval szemben 1,0834-ig gyengült.

A vezető nemzetközi tőzsdék is pluszba kapaszkodtak a nap második felében: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 2,77 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 3,38 százalékos javulást mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 3,64 százalékos emelkedésben volt délután. A Wall Streeten is optimista hangulatban indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 2,17 százalékos erősödésben volt, míg a S&P 2,48 százalékos emelkedéssel kezdett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!