TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Idén erősebb lehet az ipari termelés bővülése, mint tavaly, a következő hónapokban újra élénkülhet a termelés - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatait elemzők.

A KSH közölte: tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a 2016-os év egészében a termelés volumene 0,9 százalékkal nagyobb volt, mint 2015-ben. Munkanaphatástól megtisztítva tavaly decemberben a termelés 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője elmondta: az ipar teljesítményét a tavalyi év egészében jellemző hullámzás a decemberi adatokra is hatással volt. Idén erősebb ipari termelés növekedésre számít, mint 2016-ban, azonban a világgazdasági konjunktúrát övező kockázatok miatt nem számol jelentős ipari fellendüléssel. Hozzátette: a havi növekedési értékek pozitívak voltak 2016 negyedik negyedévében, ami azt sugallja, hogy a tavalyi első három negyedévében látott jelentős ingadozást követően egy stabilabb időszak következhet 2017 elején. Véleménye szerint a szeptember óta napvilágot látott beszerzésimenedzser-index értékek is az ipar stabilizálódásának jeleit mutatják.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a kifejezetten kedvező konjunktúramutatók ellenére tavaly gyenge teljesítményt nyújtott az ipari termelés, ezen belül pedig különösen gyenge volt a járműgyártás kibocsátása, amit részben a hazai autógyárakban elvégzett modellfrissítések is okozhattak. A következő hónapokban azonban újra élénkülhet az ipari termelés - vélekedett. Hozzátette, hogy ezt a határozottan javuló hazai és európai konjunktúramutatók is alátámasztják, azonban az Audinál a műszak visszafogás fékezheti a növekedés ütemét. Az elemző szerint a feldolgozóipari foglalkoztatás növekedése szintén az ipar várható élénkülését jelzi előre.

Az alacsony tavalyi bázis és egyes új kapacitások üzembe helyezése miatt idén 3,5-4 százalékra gyorsulhat a növekedés. Lényegesebb gyorsulás 2018-ban várható, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások lépnek üzembe - ismertette Suppan Gergely .

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint idén hasonlóan lassú növekedéssel lehet számolni, mint 2016-ban. Az idei teljesítmény is nagyban azon múlik majd, hogy miként lesz képes a többi ágazat ellensúlyozni az Audi kisebb termelését, amit a háromról két műszakra történő átállás okoz - tette hozzá.

Virovácz Péter kitért arra, hogy a kedden közzétett német ipari termelési adatok óriási negatív meglepetést okoztak, mivel a német ipar 3 százalékkal zsugorodott havi összehasonlításban. Jellemzően a német és a magyar ipari adatok szorosan korrelálnak, így ezért is tekinthető pozitív meglepetésnek a magyar ipar év végi teljesítménye - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a KSH előzetes adataiból még nem ismertek a pontos részletek, ám információik szerint az autógyártás markáns visszaesését képes volt a többi iparág együttes, nagyjából egyenletes felfutása ellensúlyozni.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szintén kiemelte, hogy gyenge teljesítményt nyújtott a magyar ipar 2016-ban, lényegében stagnálás jellemezte az ágazat tavalyi teljesítményét. Ennél rosszabb eredmény legutóbb 2012-ben született, amikor 1,8 százalékos csökkenés volt az iparban. Kifejtette: részben a járműgyártás gyengélkedésével magyarázható az ipar szerény növekedése, de a január-novemberi részletes adatok szerint kevés ágazat volt, amely jól szerepelt. Az átlag felett teljesített többek között a gumiipar, a fémipar, a villamosberendezéseket, valamint a számítástechnikai és elektronikai eszközöket gyártó ágazat. Ezek ugyan javították az összképet, de a többi ágazat visszaesése és stagnálása miatt csak minimális többletre volt képes az ipar. Németh Dávid szerint az idén javulhat a helyzet az iparban: a jelenlegi kilátások szerint 4 százalékos bővülésre lehet számítani.

MTI

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.