2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jelentős gyengüléssel kezdte a hétfői kereskedést a BUX index, mely dél körül több mint két százalékkal állt múlt pénteki záróértéke alatt. A vezető részvények közül főleg az OTP és a Mol érezték meg a nemzetközi hangulat romlását, de a többiek is veszítettek értékükből.

16 404 ponton állt a hétfői kereskedés első felében a BUX index, ez 2,23 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki záróértéknél. A forgalom kifejezetten alacsony volt a nap első felében, mindössze 2,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike számára gyengüléssel indult a nap, a legnagyobb vesztes eddig az OTP, mely több mint 3 százalékkal lett olcsóbb. A bankpapírok 3623 forintos árfolyama 3,13 százalékkal volt alacsonyabb, mint a pénteki záráskor, miközben a Mol 2,38 százalékkal 14 745 forintig esett vissza. A Magyar Telekom számára is lefelé indult a hét, a 481 forintos árfolyam 2,24 százalékkal maradt el a péntekitől.

A gyógyszergyártók piacán sem indult jól a kereskedés: a Richter 32 175 forintig esett, ami egy százalékkal volt alacsonyabb a péntekinél, míg az Egis 14 855 forintos jegyzése 2,14 százalékos esésnek felelt meg.

A bankközi devizapiacon a forint számára is rosszul indult a nap, az első órákban az euróval szemben új éves mélypontra gyengült a hazai fizetőeszköz. A közös európai valutáért dél körül 289,90 forintot kellett fizetni, ami majdnem 2 százalékkal volt magasabb a péntekinél. A dollárral szemben 212,33-ig esett a magyar deviza, míg a svájci frank jegyzése 240,25 forintig emelkedett.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is rosszul indult a nap azt követően, hogy a hétvégén sem született megoldás a görög adósságválságra, amivel az európai politikusok ismét csak csalódást okoztak. A londoni tőzsde FTSE indexe délre 1,89 százalékkal esett pénteki értéke alá, míg a frankfurti DAX 2,8 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 2,81 százalékos esést produkált az első órákban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!