2p

Felemás hangulatban zárták a keddi kereskedést a vezető távol-keleti részvényindexek, a kínai feldolgozóipari adat után javult kicsit a hangulat. A tegnapi abszolút pesszimizmus után ma már az is nagy szó, hogy néhány helyen a vevők kerültek fölénybe.

8488 ponton fejezte be a keddi napot a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,24 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 0,1 százalékos lecsorgást mutatott, a Shanghai Composite viszont 0,19 százalékos pluszban volt a nap második felében. 0,25 százalékkal erősödni tudott a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 0,29 százalékos mínusz volt tapasztalható.

Főleg a nap első felében volt negatív a hangulat, majd az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzserindexének megjelenése után javítottak az ázsiai részvénypiacok. A mutató 48,2 pontról 49,5 pontra ugrott júliusban, vagyis ugyan továbbra is visszaesést jelez 50 pont alatti értékével, de a befektetők bíznak abban, hogy pozitív fordulatot jelent az adat. A Marketwatch által megkérdezett elemzők szerint a javulás arra utalhat, hogy a korábbi monetáris lazítások "elkezdtek dolgozni".

A jó hangulat egyik nagy nyertese a kínai ingatlanfejlesztő szektor lett: a Poly Real Estate árfolyama például 2,14 százalékkal ugrott meg, míg a Gemdale Corp. 2,89 százalékkal ért többet, mint hétfőn. Hongkongban az Agile Property Holdings mindössze 0,1 százalékkal tudott feljebb kapaszkodni, míg a China Overseas Land & Investment 0,35 százalékos pluszban állt a nap második felében.

Hiába a kínai gazdasággal kapcsolatos bizakodás, az európai adósságválság alakulása továbbra is érzékenyen érinti a piacokat, a spanyol és az olasz helyzettel kapcsolatban már a hétvége előtt ismét felerősödtek a feszültségek. Most további negatív hangulatot hozhat, hogy az amerikai tőzsdék hétfői zárása után a Moody's Németország, Hollandia és Luxemburg adósbesorolását is negatív figyelőlistára vette.

Tokióban a romló hangulat elsősorban az exportra termelő cégek részvényeit érintette negatívan: a Canon például 1,46 százalékkal esett vissza, a Hitachi 2,64 százalékos mínuszban zárt, míg a Casio Computer 1,2 százalékos lecsúszással reagált arra, hogy a jen több éves csúcsra erősödött az euróval szemben. A Sharp papírjai 1,7 százalékot buktak miután sajtóhírek szerint növekedhet a társaság vesztesége.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!