3p

A pénzügyi válság leküzdése után az amerikai gazdaságnak a recessziós veszélyekkel kell szembenéznie a következő évben, várhatóan egyre több amerikait fog meglegyinteni a munkanélküliség szele - olvasható a Fed legutóbbi jegyzőkönyvében, melyet az előző kamatdöntésről adtak ki. Mindezek mellett az autógyárak megmentésével kapcsolatos félelmek is felerősödtek, ugyanis a Kongresszus továbbra sem tud megegyezni az ügyben.

Az utóbbi időben a nagy nemzetköz szervezetek sorra jelentetik meg elemzésüket arról, hogy az amerikai gazdaság 2009-ben recesszióba csúszik majd, most a Fed is beállt ebbe a sorba. A jegybank szakemberei elhúzódó recesszióra, emelkedő munkanélküliségre számítanak, szerintük nehéz év elé néz majd az Egyesült Államok 2009-ben.

A Fed szakemberei szerint a válság elhúzódása azt jelentheti, hogy a cégek továbbra is költségcsökkentő üzemmódban működnek majd tovább, ezért a munkanélküliség emelkedésére kell számítani. Az elemzők arra számítanak, hogy a csütörtökön megjelenő munkanélküliségi adatok ismét 500 ezer feletti friss munkanélküliről fognak beszámolni. A múlt héten 516 ezren folyamodtak munkanélküli segélyért, ez a 2001-es terrortámadások óta a legmagasabb adat volt.

A Fed előrejelzése szerint a gazdasági aktivitás drasztikusan csökkenni fog 2009-ben, ezért szükség lesz további kamatcsökkentésekre, hogy a jegybank megpróbálja majd felrázni a gazdaságot. Az elemzők egy része arra számít, hogy már decemberi ülésen 25 vagy 50 bázisponttal csökkenti majd a jelenlegi 1 százalékos alapkamatot a Fed.

A szakemberek szerint az idei évben még kismértékű növekedést produkálhat az amerikai gazdaság, 2009-ben azonban ez az ellenkező irányba fordulhat. Jövőre egész évben gyenge marad majd az amerikai gazdaság az előrejelzés szerint, a talpra állás nagyon lassú lehet, mindez azt mutatja, hogy már a Fed is elhúzódó recesszióra számít.

A jegybank elemzői szerint idén 6,3-6,5 százalék közé emelkedhet a munkanélküliség a tengerentúlon, ami lényegesen magasabb a tavalyi 4,6 százaléknál. A Fed szerint jövőre 7,1-7,6 százalék között lehet a munkanélküliség aránya az Egyesült Államokban. Rick Wagoner, a General Motors elnök-vezérigazgatója ennél is sötétebb képet festett: szerinte ha a Kongresszus nem tud megegyezni az autógyárak megmentéséről, akkor mintegy hárommillió ember állása kerülhet veszélybe.


A demokrata párt képviselői azt szorgalmazzák, hogy a korábban elfogadott 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag egy részét használják fel az autóipar megsegítésére, a republikánus kormányzat azonban ezt elutasította, Henry Paulson pénzügyminiszter mereven elzárkózott ettől a lehetőségtől.

A szakemberek szerint a következő egy évben a defláció szele legyintheti meg az Egyesült Államokat, azaz a fogyasztói árak is csökkenhetnek. Ez az átlag amerikai számára elvileg pozitív, azonban például az ingatlanárak további csökkenése súlyosan érintené a gazdaságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!