2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ugyan kedden is elsősorban a spanyol kockázatok voltak terítéken, a befektetők kicsit félretették az aggodalmaikat, és vásárolni kezdtek Amerikában. Napközben ugyan volt egy rövidebb időszak, amikor úgy tűnt, a New York-i tőzsdék esetleg csalódást okoznak, ám végül 1 százalék feletti pluszokkal zártak.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1 százalékos emelkedéssel 12580 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,18 százalékkal 2870 pontra nőtt, az S&P 500-as mutató 1,1 százalékkal 1332 pontra erősödött.

Több adat is volt, melyek pozitív reakciót váltottak ki, így például az a hétvégi felmérés, mely szerint Görögországban az eurót támogató pártok győzhetnek a két hét múlva esedékes választáson. Erősítette a befektetői hangulatot az a kínai lapértesülés, hogy az ázsiai bankok a hitelkihelyezések növelésére készülnek, miután a kormány felgyorsította az infrastrukturális beruházások jóváhagyását.

A nyitás előtt publikálták a Case-Shiller indexet, mely a várakozásoknak megfelelően alakult: az amerikai lakásárak változatlanok maradtak márciusban az előző hónaphoz képest. A piac ugyanakkor figyelmen kívül hagyta azt a kereskedés idején közölt adatot, amely szerint harmadik hónapja gyengült az amerikai fogyasztói bizalom májusban.

Tovább folytatta mélyrepülését a Facebook, amely immár egyre fájóbb veszteséget okoz kitartó tulajdonosainak. A közösségi oldalt üzemeltető vállalat részvényei kedden is 10 százalékot zuhantak, és 28,82 dolláron zártak. Mint ismert két hete 38 dolláron történt részvénykibocsátás, ám csupán a tőzsdei bevezetés első napján (amikor a jegyzők még nem adhatták el a papírjaikat) zárt ennél magasabban a Facebook, azóta folyamatosan esik.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!