2p

A tegnapi EU csúcsról kiszivárgó hírek, valamint a bejelentett megállapodás jelentős euró erősödés mellett hajtotta felfelé az EUR/USD árfolyamát. Az irány tartósságáról azonban még korai kijelentéseket tenni.


EUR/USD napi:

Május elején érte el a devizapár azt az 1,4938-as csúcsot, ahonnan egy széles csatornában ereszkedett lefelé az árfolyam egészen 1,3835-ig. Innen egy bukófordulóval, két nagy momentumban ért fel tegnap az említett csatorna tetejére, ahol eldőlhet a további irány. Az emelkedés folytatódásához az első indikációt maga a sáv törése adná, vagyis ha nem csak kikukkantana, hanem záró értékét tekintve is felette tudna maradni a kurzus.

Megerősítést pedig akkor nyerne ez a kitörési kísérlet, ha az esésben rendre alacsonyabb csúcspontok közül az utolsót, 1,4580-nál elhagyná a jegyzés. Ebben az esetben tartósabb emelkedésre számíthatunk, ami akár a májusi csúcsot meghaladó és az 1,50-es értéket közelítő árfolyammal járna.

Ellenkező esetben, vagyis ha csak tesztelgettük tegnap a csatorna szélét, de nem lesz elegendő erő és akarat az átviteléhez, akár egy sikeres merülés jöhet a 200 napos mozgóátlag alá. Ennek bekövetkeztére látszik most kisebb esély.

Tőzsdeklub - Gede Balázs

 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!