2p

A gyenge kínai feldolgozóipari adat ellenére ismét a vevők kerültek fölénybe a vezető távol-keleti részvénypiacokon, mivel a befektetők további gazdaságélénkítésre számítanak az érezhető lassulás miatt.

9178 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,51 százalékkal volt magasabb az előző napi értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben a nap második felére 0,99 százalékkal erősödött, míg a Shanghai Composite 0,29 százalékkal kapaszkodott feljebb. 0,38 százalékos pluszban zárta a napot a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 0,11 százalékos volt a javulás.

A júliusi 49,3 pont után augusztusra mindössze 47,8 pontra esett vissza az HSBC kínai feldolgozóipari BMI-je, ez pedig a távol-keleti gazdaság egyértelmű lassulását vetíti előre. Ennek ellenére a részvény- és nyersanyagpiacokon optimizmus lett úrrá, aminek oka, hogy a befektetők egyértelműen tovább gazdaságösztönzést várnak a kínai jegybanktól a gyenge adat után, ez pedig a likviditásbőség miatt a részvényekbe és a nyersanyagokba is további friss befektetéseket generálhat. Emellett a tengerentúlon is egyre többen számítanak a Fed QE3 programjára.

A nyersanyagárak emelkedésének köszönhetően a szektor cégei is jól teljesítettek, a Jiangxi Copper például 3,07 százalékkal drágult Hongkongban, míg az Aluminium Corp. of China árfolyama 1,22 százalékkal emelkedett. Hongkongban az ingatlanfejlesztők voltak a mai nap másik nagy nyertesei, a China Overseas Land & Investment például 2,1 százalékkal erősödött, míg a Henderson Land & Development 5,23 százalékkal ugrott meg.

A Fed lehetséges enyhítése miatt a dollár gyengült a piacon, ez pedig rossz hatással volt az exportra termelő japán cégek papírjaira a jen erősödése miatt. A Pioneer például emiatt 4,5 százalékkal esett vissza, míg a Mitsubishi 2,56 százalékos mínusszal zárta a napot. A Sharp árfolyama ugyanakkor 1,11 százalékkal emelkedett miután sajtóhírek szerint a likviditási gondokkal küszködő cég 200 milliárd jenes hitelhez juthat.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!