1p

A várt csökkenés helyett emelkedett a munkanélküliség júniusban az Egyesült Államokban, mindez főleg a tegnap megjelent ADP-index fényében tűnik meglepően rossznak. A múlt hónapban a várt 90 ezer helyett mindössze 18 ezer új álláshely született a tengerentúlon.

9,1 százalékról 9,2 százalékra emelkedett az amerikai munkanélküliség júniusban, ami negatív meglepetést okozott a befektetőknek. A múlt hónapban mindössze 18 ezer új álláshely született Amerikában, miközben sokan a tegnapi jó ADP-index láttán felfelé módosították előrejelzésüket, a Marketwatch például 125 ezer új munkahelyre számított.

A mostaninál kevesebb új munkahelyet utoljára tavaly szeptemberben hoztak létre Amerikában. Ezzel pedig kudarcba fulladt az az elképzelés, mely szerint a válságból való kilábalás hamarosan a munkaerőpiacon is érezteti majd hatását. 

A munkanélküliség utoljára tavaly decemberben volt a jelenleginél magasabb, akkor 9,4 százalékos rátát mértek. 

Az adat megjelenése után a világ részvénypiacain intenzív gyengülés bontakozott ki, a BUX index is nagyjából 150 pontot esett pár perc alatt. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!