4p

Megnyílt az út a Deutsche Börse előtt a Wall Street-i tőzsdét üzemeltető amerikai NYSE Euronext átvételéhez, mivel ellenlábasa, a Nasdaq OMX Group és az IntercontinentalExchange Inc (ICE) visszalépett közös ajánlatától.

Az amerikai versenyfelügyelet jelezte, hogy piaci erőfölény kialakulása miatt nem fog engedélyezni egyesülést tisztán amerikai cégek közötti. A Nasdaq vezérigazgatója, Bob Greifeld az amerikai igazságügyi minisztérium versenyügyi osztályának illetékeseivel folytatott hétfői megbeszélését követően közölte, hogy nem lát lehetőséget a 11 milliárd dolláros vételi ajánlat átvitelére. Elmondta, az illetékesek semmiféle engedményt, például egyes üzleti érdekeltségek értékesítésre vonatkozó ajánlatot nem voltak hajlandóak még megfontolni sem.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye így fogalmaz: "Amennyiben a Nasdaq-ICE nem állt volna el ajánlatától, azt peres úton akadályoztuk volna meg." "Ahogy azt mindig is mondtuk, a világ legnagyobb tőzsdéjét csak a Deutsche Börsével lehet létrehozni" - közölte Duncan Niederauer, a NYSE Euronext vezérigazgatója, aki az egyesült vállalatot is vezetni fogja.

"Most már semmi nem állhat a Deutsche Börse és a NYSE egyesülésének útjába" - mondta Christian Muschick, a Silvia Quandt befektetési bank elemzője. "A Deutsche Börsére és a NYSE-re mindig is mint álompárra tekintettünk" - mondta Andreas Lipkow, az MBW Fairtrade értékpapír kereskedője. "A Nasdaq mint vetélytárs mellett csupán csak amerikai hazafias érzelmek szóltak."

A NYSE kezdettől fogva a Deutsche Börse ajánlatát részesítette előnyben, és kitartóan védekezett a nála rövidebb múltú és lényegesen kisebb Nasdaq vételi ajánlata ellen. A két vállalat együttesen a világ legnagyobb tőzsdei üzemeltetőjét alkotja majd többes, New Yorkban, Frankfurtban és más európai városokban megosztott székhellyel. "Tudomásul vettük a döntést és folytatjuk az előkészületeket" - közölte a Deutsche Börse szóvivője. Az egyesülést még az év vége előtt tervezik tető alá hozni a felek.

A Deutsche Börse és a NYSE az idén februárban jelentette be egyesülési szándékát, a Nasdaq pedig április elején tette meg ellenajánlatát. Az egyesülés megakadályozása érdekében a Nasdaq szövetségre lépett az IntercontinentalExchange amerikai árutőzsdével. A Nasdaq átvételi tervének megvalósulása a NYSE szétverését jelentette volna, ami vezetőség ellenállását váltotta ki. A NYSE részvényesei egy részének viszont nem volt ellenére az ajánlat, hiszen új részvények mellett még készpénzt is kaptak volna.

A NYSE részvényének árfolyama az elmúlt hónapokban az átvételi licit reményében jelentős mértékben erősödött, hétfőn azonban a Nasdaq kiesésével a versenyből a kereskedés első óráiban már tíz százalékkal zuhant. A Deutsche Börse részvénye ezzel szemben négy százalékkal erősödött. A Nasdaq részvénye egy százalékkal, az ICE részvénye közel hat százalékkal emelkedett.

Az egyesüléstől egyébként az Atlanti-óceán mindkét partján tartanak. A német munkavállalók például állásvesztést gyanítanak az informatikai rendszerek összevonása után, amerikai politikusok pedig New York globális értékpapírpiaci jelentőségének csökkenése miatt aggódnak - mivel az egyesült tőzsdeüzemeltető vállalat főrészvényese a Deutsche Börse lesz. Emellett Európában is él az aggodalom a szabad verseny korlátozása miatt. A fúziót követően gyakorlatilag csak két európai pénzügyi központ maradna talpon: Frankfurt és London. A londoni tőzsde a maga részéről Torontóval igyekszik egyesülni saját pozíciójának megőrzése érdekében, de törekvését minden erejével igyekszik megakadályozni egy kanadai pénzügyi vállalatokból alakult csoport.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!