2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a BUX csak 1,32 százalékkal lett alacsonyabb, az OTP tulajdonosokra rendesen rájárt a rúd. A bankpapír napi minimumához közel, majd' 7 százalékos bukóban fejezte be a napot. Eközben a Mol, a Richter és az Egis is erősödni tudott.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője arra hívta fel a figyelmet, hogy a régió szépen teljesített, a fejlett piacok pedig rosszabbul, eközben a budapesti tőzsdén viszonylag kiegyensúlyozott kereskedés folyt, ennek ellenére az OTP nagyot zuhant.

Kiemelte azt is, hogy a forint jelentősen gyengült nap közben, és bár egy kicsit konszolidálódott nap végére, továbbra is nagyon gyenge marad.

Az OTP gyengülésében szerinte közrejátszhatott, hogy "tiszavirág-életűnek" bizonyult a jegybank keddi bejelentésének hatása, és a befektetők úgy ítélik meg, a magyar gazdaságpolitika nem határozott úton halad. Az OTP-re negatívan hathatott az is, hogy a szlovák kormány is bankadó bevezetését tervei - tette hozzá.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője is arról beszélt, hogy az OTP mélypontokat döntött meg, ezzel a nap vesztese lett, és leginkább ez a papír húzta le a BUX-ot. Az okokat keresve felhívta a figyelmet arra, hogy nem tudni, miért pont szerdán gyengült meg ennyire az OTP. Szerinte a magyar bankpapír esésébe az európai hangulat is "besegíthetett". De - tette hozzá - a bankszektor átlag feletti esése  (mfor.hu szerk: az FHB is 3,2 százalékot zuhant) gyakran a magyar belpolitika értékelés következménye. Ezzel kapcsolatban azt mondta: az OTP az a papír, amely a külföld szemében egyenlő a magyar részvénypiaccal.

A Mol 150 forinttal, 14.700 forintra, a Richter 395 forinttal 32.600 forintra erősödött. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,62 százalékkal 15.300 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom közel stagnált, árfolyama 1 forinttal, 480 forintra esett.

A BUMIX 1.370,38 ponton zárt szerdán, ez 10,11 pontos, 0,73 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!