2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Enyhe emelkedéssel megy hétvégi pihenőre a BUX index, mely elsősorban az OTP több mint 3 százalékos javulásának köszönhette az optimizmust. A forint közben egész nap a 300-as szintet kerülgette miközben a nemzetközi piacok is oldalaztak.

16 413 ponton fejezte be a pénteki kereskedést a BUX index, ez 0,53 százalékkal volt magasabb az előző napi értékénél. A forgalom a lassan szokásosnak mondható 7-8 milliárd forint körül alakult.

A vezető részvények felemás napot zártak, jórészt az OTP-nek volt köszönhető a jó hangulat a piacon. A bankpapírok 3520 forintos záróárfolyama 3,17 százalékkal volt magasabb a csütörtökinél. A Mol eközben 1,25 százalékkal esett vissza a nap végére, így 15 410 forintot ért, míg a Magyar Telekom 436 forintos szintje 0,93 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

A gyógyszergyártók is felemás napot zártak, hiszen a Richter 0,7 százalékos gyengülés után 35 300 forinton zárt, míg a szektortárs Egis 14 150 forintos árfolyama 1,07 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

A forintnak hullámzó napja volt a bankközi devizapiacon, végig a 300-as lélektani határt kerülgette az euró jegyzése. A részvénypiac zárása után 299,16-nál állt az árfolyam, ami közel fél százalékkal maradt el a tegnapitól. A dollárral szemben 239-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 249,17 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon oldalazással zárult a hét, nem sokkal a nap vége előtt a londoni FTSE index 0,13 százalékos felfelé araszolást mutatott, míg a frankfurti DAX 0,41 százalékkal állt csütörtöki értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,12 százalékos lecsorgásban volt. A Wall Streeten gyenge kezdés után indultak felfelé az indexek, az első pár óra után a Dow 0,09 százalékos gyengülésben volt, míg a S&P már 0,19 százalékkal tegnapi záróértéke felett állt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!