3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ugyan Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint erős évet tudhat maga mögött a Mol-csoport, az olajár 2014 második féléves bezuhanása nagyon mély nyomokat hagyott az olajtársaság negyedéves számain.

Az anyavállalati részvényesek részesedése a nettó eredményből mínusz 68,6 milliárd forint volt 2014 negyedik negyedévében, áll a Mol kedd hajnalban közzétett gyorsjelentésében. A teljes csoport nettó eredménye 124,2 milliárdos veszteséget tett ki. Bár veszteséges negyedéveket már korábban is kénytelenek voltak elkönyvelni a társaságnál, ilyen mértékű mínuszra – a feljegyzéseink szerint – még nem volt példa. A csoport által a negyedik negyedévben realizált átlagos olaj- kondenzátumár ugyanis 63,2 dollárra süllyedt a harmadik negyedéves 86,2 dollárról, ami 26,7 százalékos mínuszt jelent, és ahogy az várható volt (lásd: Mikor üti ki a Molt az olaj?), a mélybe rántotta a nyers eredményszámokat.

Az üzletágak közül egyedül a gáz tudott a pozitív tartományban maradni, a kutatás, kitermelés, de még a feldolgozás, kiskereskedelem is masszívan veszteséges volt. Ugyanakkor azt is nagyon gyorsan hozzá kell tenni, hogy utóbbi eredménye speciális tételek nélkül, illetve újrabeszerzési árakkal kalkulálva – így kiszűrve a magasabb olajárakon bekerült készletek torzító hatását – a beszámoló szerint az elmúlt 10 év legjobb negyedik negyedéves számai.

Ugyanez nem mondható el a kitermelésről, amelynek üzemi eredményét a már említett gázár teljesen "lenullázta". Az üzletág termelésnövekedése viszont 9 százalékot tett ki, részben a kelet-közép-európai szárazföldi és tengeri mezőkön történt sikeres mezőfejlesztések eredményeként.

A teljes Mol-csoport "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 2014 negyedik negyedévében 146 milliárd forint volt, ami 11 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél. A működési cash-flow pedig 146 milliárd forintot tett ki, mely 42 százalékkal marad el a 2013 negyedik negyedévi teljesítménytől elsősorban a készletátértékelés jelentős hatásának, valamint a szállítói állomány csökkenésének következtében. A csoport eladósodottsága kismértékben emelkedett (egy negyedév alatt 17,2 százalékról 19,6 százalékra), elsősorban a második északi-tengeri akvizícióval kapcsolatos készpénzkiáramlás hatására.

Hernádi: 2014 erős év volt


Az eredmény-beszámoló idézi Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgatót , aki szerint "2014 erős év volt a Mol-csoport számára, annak ellenére, hogy a változó olajárkörnyezet már éreztette hatását. A tavalyi éves eredmény jól demonstrálja integrált üzleti modellünk erősségét és a külső környezet hanyatlásával szembeni robusztusságát". Hernádi  szerint a társaság sikeresen valósította meg Új Downstream Programját, ugyanakkor már el is indította a Next Downstream Programot is, mellyel 500 millió dollár EBITDA javulást, és nagymértékű szabad cash flow termelést szeretnének elérni.

Az upstream üzletágban szeretnék folytatni a 2014 második felében beindult kitermelés-növekedést, amelynek üteme idén 10 százalék lehet. Akvizíciókon keresztül pedig az alacsonyabb olajár nyújtotta lehetőségek kiaknázására hívta fel a figyelmet Hernádi.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!