<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		

Az ázsiai kereskedés megadta az alaphangulatot a csütörtöki napra. Mindenütt zuhannak a piacok. Soros óriási krízist vizionalizál.

Ahogy arról beszámoltunk, a kínai tőzsde csütörtökön ismét hatalmas veszteséggel zárta a mindössze 30 perces kereskedést. A héten már második alkalommal kellett felfüggeszteni a kereskedést a sanghaji és a sencseni tőzsdéken, miután a vezető részvények árfolyamát követő CSI300 index csökkenése átlépte a 7 százalékos küszöbértéket.

A távol-keleti országban az elmúlt napok gyenge makrogazdasági adatai után az okozott pánikot, hogy a kínai jegybank a csütörtöki piacnyitás előtt a befektetői várakozásoknál alacsonyabb értéken, 6,5646 jüan/dollárban állapította meg a napi hivatalos középárfolyamot. A kínai esés megtette a hatását szerte Ázsiában, hiszen a régió tőzsdéi mind 2 százalék feletti mínuszokkal zártak, Tokióban, Szingapúrban és Hong Kongban is 2-2,5 százalékos gyengülés volt.

Az európai piacokon is az eladók domináltak a délelőtt során. Délután fél egykor a frankfurti DAX-index 3,50 százalékos, a londoni FTSE-100 index 2,68 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,75 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,03 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 3,16 százalékkal volt alacsonyabb a szerdai záróértékénél.

Az európai tőzsdék vezető indexei közül három százalékot meghaladó veszteséget mutatott az osztrák (-3,98 százalék), a finn (-3,39), a görög (-5,17), a holland (-3,46), a norvég (-3,57) és a svéd (-3,15) is. Ugyanakkor máshol sem volt sokkal jobb a helyzet, Zürichben 2,90, Madridban 2,81, Lisszabonban 2,21, Varsóban 2,24, Milánóban 2,66, Dublinban 2,81, Koppenhágában pedig 2,72 százalékos veszteségben álltak az irányadó mutatók.

Botrányok, amelyek megrázták a cégvilágot


Ezekhez az értékekhez képest a magyar piac mutatója a BUX még viszonylag jól állt, hiszen 14 órakor 2 százalékos gyengülést mutatott. A pesti parketten az OTP papírjai követték leginkább a nemzetközi folyamatokat, hiszen 3 százalékkal estek a bank részvényei.

Az olajpiacon is komoly zuhanás volt. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára a februári határidős jegyzésekben több mint egy évtizedes mélypontra zuhant csütörtökön. Eddigi napi mélypontján az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 32,16 dollár volt, ami 2004 áprilisa óta a legalacsonyabb. A West Texas Intermediate (WTI) jegyzése 32,10 dollárra, 2003. decemberi szintre esett.

A tengerentúlon a nyitás előtt az elemzők újabb gyenge napot várnak, és a szerdai 250 pontos mínusz után a Dow Ipari Átlag újra 100 pontnál nagyobb esést szenvedhet el. A hangulat az USA-ban is meglehetősen borús, egyre több elemző és nagybefektető ad hangot annak a véleményének, hogy nagy bajok lehetnek a piacokon. A Bloomberg például csütörtökön a világ egyik legismertebb befektetőjét, Soros Györgyöt idézte, aki azt feltételezi, hogy a 2008-ashoz hasonló krízis fenyeget.

mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.