2p

A nyári uborkaszezonban kevés is elég lehet, hogy történjen valami, a nagy dolgokra viszont, mind hazai illetve nemzetközi fronton szeptemberig várni kell - áll a Commerzbank napi kommentárjában.

EUR/HUF (276,50 – 280,00): Tegnap végre megmozdult az árfolyam! Nem a már régen nem látott aukciós kereslet okán, hanem a vegyes, de alapvetően jó amerikai adatok okozta jó hangulat hatására délután a 278,5-es szintről 277,4-ig erősödött a forint. Ebből is látszik, hogy a nyári uborkaszezonban kevés is elég lehet, hogy történjen valami, de a nagy dolgokra, mind hazai illetve nemzetközi fronton szeptemberig várni kell, addig maradhat a 277-280-as sávban a kereskedés.

EUR/USD (1,2300 – 1,2420): A kevésbé rossz amerikai munkaerő piaci adat, illetve a vártnál sokkal több építési engedély kérelem meghozta a jó kedvet délutánra. Ha jó kedv, akkor dollárgyengülés, 1,2360 fölé ment a keresztárfolyam, a tőzsdék emelkedtek, és a jó hangulat ma reggelre is kitart. Angela Merkel tegnapi kanadai látogatása során tett sajtónyilatkozatában Draghi mellé állt, amikor üdvözölte az ECB azon törekvéseit, hogy a központi bank mindent megtegyen az eurózóna stabilitásáért, valamint egyetértett azzal, hogy kötvényvásárlásokkal segítsék az eurózónás piacok likviditását. A kancellár megszólalása segítette a közös deviza erősödését, stabilan 1,23 fölé emelvén a jegyzéseket. Ma csak a tengeren túlról érkeznek hangulati indexek, ha ezek is a várakozásoknak megfelelően alakulnak, akkor mosolyogva mehetünk a hosszú hétvégére.

CHF/HUF (230,00 – 233,00): A frank árfolyama tíz napja a 230 fölötti tartományban tartozkódik, és bár a forint tegnap az erősödés irányába mozdult, ennek mértéke nem volt elég ahhoz, hogy ezt a küszöbértéket átlépje a kurzus. Mivel az EURCHF kereszt kvázi mozdulatlan, így minden a forint teljesítményétől függ.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!