3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsdén szinte minden fontos papír támaszszint közelében van, így lassan talán elindulhatnak felfelé az árfolyamok. Az OTP és a Mol is korábbi októberi mélypontjuk körül állnak. Persze nem lehet egyértelműen emelkedésre számítani, elvileg nem kizárt, hogy új mélypontok jönnek, bár a Citigroupnak nyújtott állami mentőöv talán megnyugtatja a nemzetközi tőzsdéket.

Fontos szintekhez értek a vezető részvények a pesti börzén, hiszen októberi mélypontjuk közelében vannak, most derülhet ki, hogy további esésre, vagy a felfelé araszolásra szavaznak. A BUX index esetében kétféle forgatókönyv rajzolódik ki, a nagyobb esély talán az emelkedésre van.

Az OTP esetében a 2400-as gyenge támaszt érdemes kiemelni, felette egy apró fej-váll alakzat, melyet már letört, de nem szignifikánsan. Ha sikerülne visszamenni fölé, akkor lenne esély a pozitív folytatásra, de igazán optimisták csak a 2600-as szint felett lehetnénk. Akkor jöhetne megint a 3000, majd a 3185 támadása. Ha a 2400 szignifikánsan elesik, akkor 2100 körül lehet a következő megálló. Jó hír a banknak, hogy a pletykák szerint enyhíthetnek a bankmentő csomagon a hétfőn szavazáskor a parlamenti képviselők.


A Mol a múlt hét végén lefordult a résről, a következő támasz 8400, ahol a korábbi mélypont volt. Fordulat akkor jöhet, ha visszatölti a rést és felette zár. A 9850 erős ellenállás, ha sikerülne fölé mennie, akkor pozitív lehetne a folytatás.

A Magyar Telekom továbbra is csökkenő csatornában van, lefelé 520 a támasz, a korábbi mélypont ott volt. Felfelé 600, majd 620 lehetnek a megállók, egyelőre semmi változás a képben: a támasz tartja, az ellenállás pedig szorítja lefelé. A Richtert a 24 000-es támasz tartja, a háromszögben teljesen elfogyott a hely, így ma eldőlhet, merre tovább. A csökkenő trend akkor törhetne meg, ha sikerülne 26 000 fölé mennie, ha viszont elesik a 24 000, akkor 18 000 lehet a cél.

A BUX index chartján sem látszik sok változás pénteken, továbbra is az októberi mélypont támasztja. Megjelent a harmadik rés, ami akár az eső szakasz kimerülését is jelentheti, ha visszatölti, akkor mintegy 1500 pontos szárnyalás jöhet 12 700-ig. Egy másik negatív forgatókönyv is megjelent, mivel a korábbi 11 300-as rést nem betöltötte, hanem átugrotta, ha ez továbbra is nyitva marad, akkor jöhet a súlyos esés. Továbbra is 10 500 a támasz, ha az is elesik, akkor 8000 lehet a célárfolyam.

Forrás: KBC Equitas

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!