2p

A keddi nagy ugrás után szerdán sem korrigáltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei, hanem tovább erősödtek.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 102 ponttal, vagyis 0,80 százalékkal 12908 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 9 ponttal, azaz 0,67 százalékkal erősödött és 1373 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 33 ponttal, vagyis 1,12 százalékkal 2943 pontra nőtt.

A tőzsdemutatók elsősorban a kedvező negyedéves vállalati adatokra erősödtek, háttérbe szorítva azokat az aggodalmakat, hogy lassul az amerikai gazdasági növekedés. A keddi zárást követően, illetve szerdán a nyitás előtt több vezető cég ismertette a második negyedévi eredményét. Az Intel árfolyama közel 3,5 százalékkal erősödött, annak ellenére, hogy a cég a jövőbeni kilátások kapcsán óvatos számokat tett közzé. Növekvő adózott eredményről számolt be továbbá az EMC - adattároló rendszereket gyártó cég - is, ami hozzájárult a technológiai ágazat papírjainak a drágulásához.

Folytatódott a kellemes meglepetések sora az amerikai pénzügyi szektorban, hiszen a JP Morgan, a Citi és a Goldman Sachs után ma a Bank of America is a vártnál kedvezőbb második negyedéves számokat tett közzé.

Az ipari ágazat részvényei szintén jól teljesítettek szerda estig, miután a Honeywell International ipari konglomerátum várakozásokat meghaladó adózott eredményt közölt a második negyedévről. A cég árfolyama 6,5 százalékkal emelkedett, riválisa, a United Technologies részvényára 2 százalékkal nőtt, a Boeing 1,6 százalékkal drágult.

Erősítette a befektetői bizalmat az a tőzsdenyitás előtt ismertetett adat, amely szerint az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt, 2008 októbere óta legmagasabb szintre emelkedett a megkezdett lakóingatlan-építések száma júniusban.

Megnyugtatólag hatott a Fed jelenése is, az úgynevezett Bézs Könyv szerint mérsékelt ütemben növekedett az amerikai gazdaság júniusban és július elején.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!