2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Komoly kilengések után erősödéssel zárt hétfőn a BUX index. Az OTP-t például napközben 7 százalékos pluszba is kitépték, a végén viszont be kellett érnie bő 2 százalékos emelkedéssel. A többi vezető részvény többsége is drágult, csak a Magyar Telekom volt az átlagnál gyengébb.

18 105 ponton fejezte be a hét első napját a BUX index, ez 1,83 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a nap végére több mint 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike javítani tudott a kereskedés végére, de az OTP például jelentősen visszaesett napi csúcsához képest. A bankpapírok délután 4149 forinton is jártak, végül be kellett érniük 3949 forintos záróárfolyammal, ami 2,31 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki szintnél. Eközben a Mol 1,79 százalékkal erősödött a végére, 16 800 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 512 forintos árfolyama négy forinttal magasabb volt, mint a hétvége előtt.

Jól szerepeltek a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter 2,26 százalékos javulás után 35 790 forintba került, míg a szektortárs Egis 15 200 forintért cserélt gazdát a nap végén, ez 2,01 százalékkal volt magasabb a pénteki árfolyamnál.

A bankközi devizapiacon viszonylag csendes napunk volt a hétvége után: az euró jegyzése délután 272,65-nél volt, ami 0,24 százalékkal volt magasabb a pénteki árfolyamnál, míg a dollárral szemben 189,63-ig gyengült a hazai fizetőeszköz. A svájci frank a kereskedés második felében 241,25 forintot ért.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is erősödés volt megfigyelhető: a londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 1,16 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX csak 0,25 százalékkal állt pénteki értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 1,33 százalékos javulást mutatott. A Wall Streeten is jól indult a hét, az első pár óra után a Dow 0,64 százalékos erősödésben volt, míg a S&P 0,51 százalékos pluszban volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!