3p

Megint elővették az európai adósságválságot a befektetők: már pénteken lehetett tapasztalni, hogy a spanyolok miatt aggódik a piac, majd a hétvégén kétségessé vált a görög mentőcsomag folytatása is. A feszültségek éleződésével soha nem látott magasságba emelkedett a tízéves spanyol kötvények hozama, miközben az euró 1,21 alá zuhant a dollárral szemben.

A hétvégén a német Der Spiegel számolt be arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felfüggesztené a Görögországnak megszavazott mentőcsomag további részleteinek folyósítását. A lap meg nem nevezett uniós hivatalnokoktól kapta információját, a beszámoló szerint ha valóban nem kapnak több pénzt a görögök, akkor szeptemberben csődöt jelenthetnek. Hivatalosan a hitelezők képviselői a héten mennek Athénbe felülvizsgálatra, azonban a német lap szerint már most világos, hogy Görögország nem fogja tudni teljesíteni a mentőcsomag feltételeként vállalt intézkedéseket.

A görögök mellett a spanyolokkal kapcsolatos feszültségek is kiéleződtek miután Valencia és Murcia tartományok is bejelentették, hogy állami segítséget kérhetnek adósságuk rendezéséhez. Emellett egyre többen gondolják úgy, hogy a múlt hónapban megszavazott 100 milliárd eurós mentőcsomag nem lesz elegendő a spanyol bankrendszer feltőkésítésére. A fenti hírek mind abba az irányba hatnak, hogy Spanyolországnak előbb-utóbb komolyabb nemzetközi mentőcsomagot kell kapnia, ami komoly kihívás elé állíthatja az EU-t, hiszen eddig csak kisebb tagállamok - Görögország, Írország és Portugália - megmentésére volt szükség.

A kiéleződő feszültségek hatására hétfő reggel 1,21 alá esett az euró a dollárral szemben, amire több mint két éve nem volt példa. 2010 májusában 1,20 alá szúrt le az árfolyam, ha azt sikerülne most elérni, akkor lennénk még komolyabb mélyponton. Az mfor.hu év elején készített "elemzői totójában" a megkérdezett tíz szakemberből nyolc arra számított, hogy az idén lesz 1,20 alatt az euró/dollár árfolyam, mindössze ketten gondolták, hogy ez nem fog bekövetkezni. A reggeli 1,2095-ös árfolyam egyébként nagyjából fél százalékos eurógyengülésnek felelt meg.

Az euró bukása a forintot is magával rántotta, kora reggel 288 felett is járt a közös valuta jegyzése. A délelőtti 287,77-es árfolyam bő fél százalékkal volt magasabb a múlt péntekinél. A dollárral szemben 238,05-ig esett a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 239,56 forintba került. A régiós devizák közül a lengyel zloty 0,2 százalékkal gyengült az euróval szemben, míg a cseh korona megúszta eddig 0,1 százalékos lecsorgással.

A vezető nyugat-európai tőzsdék is rosszul kezdték a napot az erősödő nyomás hatására: a londoni FTSE nem sokkal a nyitás után 1,1 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 1 százalékkal állt pénteki záróértéke alatt. A spanyol IBEX tőzsdeindex eközben 2,83 százalékos zuhanással kezdte a napot, míg az olasz FTSE MIB 1,86 százalékot bukott. A hazai piacon a BUX index 1,25 százalékos visszaesésben volt nem sokkal a kezdés után.

A kötvénypiacokon is érződik a feszült hangulat, hiszen reggelre a spanyol tízéves hozamok soha nem látott magasságba emelkedtek, jelenleg 7,46 százalékon forognak. A hasonló futamidejű olasz papírokra 6,45 százalékos hozamot fizetnek. Szakemberek szerint a tartósan 6 százalék feletti hozamok hosszabb távon fenntarthatatlanok, általában ilyen helyzetekben szokott az EKB a piacon vásárolni az adott ország kötvényeiből, a 7 százalék feletti szint pedig már közvetlen veszélyzónának számít.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!