2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Megnyugvás helyett újabb jókora zuhanás jött szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, délutánra az OTP és a Mol kereskedését is fel kellett függeszteni rövid időre 10 százalék feletti bukás miatt, amire régen volt példa utoljára. A többi vezető részvény sem mentette meg a piacot, most minden az eladók martaléka lett.

17 381 ponton fejezte be a szerdai napot a BUX index, ez 6,75 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. Délelőtt még két százalékos pluszban is volt az index. A forgalom továbbra is kimondottan magas az esésben, ma több mint 30 milliárd forint cserélt gazdát a piacon.

A vezető részvények kivétel nélkül kőként zuhantak, az OTP több mint 10 százalékos mínuszban zárt. A bankpapírokért 3931 forintot adtak az utolsó kötések során, ez 12,1 százalékkal maradt el a tegnapi árfolyamtól. Délután a Mol is járt a lélektani 10 százalékos határ alatt, végül 15 770 forintig kapaszkodott fel a nap végére, ami már "csak" 6,7 százalékos esést jelentett. A Magyar Telekom eközben történelmi mélypontra esett vissza, a 491 forintos árfolyam 2,19 százalékkal maradt el a tegnapitól.

Az átlagnál kisebbet estek a gyógyszergyártók a nap végére, de így sem lehetnek büszkék teljesítményükre. A Richter 33 000 forintos ára 4,35 százalékos mínuszt jelentett, míg az Egis 0,6 százalékkal lett olcsóbb, 16 805 forintba került.

A tőzsdén tapasztalható pánik ellenére a forint viszonylag jól tartotta magát a szerdai kereskedés második felében is. Az euró jegyzése 275-nél állt, ami szűk egy százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 194,10-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 266,62 forintba került, ami másfél százalékkal volt magasabb a tegnapinál, de még több mint öt forinttal elmaradt az esti csúcstól.

A nemzetközi részvénypiacokon is hirtelen romlott el a hangulat a kereskedés második felére: a londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 2,05 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 3,5 százalékos szakadást mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 6,44 százalékkal esett vissza. A Wall Streeten is lejtmenetben indult a nap, az első pár óra után a Dow 3,79 százalékkal állt tegnapi szintje alatt, míg a S&P 3,97 százalékos bukással nyitott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!