2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Látványosan emelkedett mindhárom fontos amerikai tőzsdeindex a hétvégi G8-as csúcs után. Igaz, két hétig szinte megszakítás nélkül estek korábban a New York-i tőzsdék vezető mutatói.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,09 százalék emelkedéssel 12504 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,46 százalékkal ugrott meg, 2847 ponton fejezte be a napot. Remekelt az S&P 500-as mutató is, mely 1,6 százalékkal 1316 pontra nőtt.

A hétvégi G8-as csúcstalálkozót követően több kedvező nyilatkozat is napvilágot látott, a politikusok a kiegyensúlyozott büdzsék mellett a növekedés ösztönzését is zászlajukra tűzték. Napvilágot láttak olyan vélemények is prominens személyek részéről, hogy Németország és Franciaország szerint is Görögországnak az euróövezetben kell maradnia. Erősítette a befektetői hangulatot a kínai kormányfőnek az a bejelentése, hogy az ázsiai ország kész a gazdaság élénkítésére a fogyasztás fellendítésével.

A szakértők szerint az elmúlt hetek túladottsága miatti nyomott piacokon nem meglepő, hogy jó hírek nagyobb visszapattanást okoztak, ám a problémák ettől még léteznek. Így, az erősödés folytatódhat, ám a rendkívül hektikus mozgás is jellemzi majd a következő napokat, heteket.

A Dow-t a klasszikus iparvállalatok húzták felfele, jól teljesített az Alcoa, a Caterpillar, és a Boeing részvénye is. Az elmúlt időszakban sokat eső olajár is felfele mozdult, ami az olajipari vállalatokat támogatta.

A nap egyik vesztese a JP Morgan bank volt, mely a néhány hete kiderült nagy, 2 milliárd dolláros veszteség után felfüggesztette részvényvásárlási programját, amire a befektetők eladásokkal reagáltak.

A technológiai részvények kapcsán a végeredmény ugyan kedvező volt, hiszen a Nasdaq szépen megugrott, ám a nagy várakozások mellett bevezetett Facebook csalódást keltett. A reggeli kereskedésben 12 százalékos esést is mutató részvény a végén is közel 11 százalékos veszteséget mutatott. Több vállalat azonban jól teljesített, így például a Groupon is, mely 6 százalékot erősödött.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!