2p

Egy héttel ezelőtt már a 310-es szinthez közelített a forint, ma viszont már közel 10 egységgel magasabb az euró árfolyama.

Március 20-án úgy tűnt a forint visszatérhet abba a 305-315-ös sávba az euróval szemben, amelyben korábban nagyjából két évig mozgott, ám tavaly nyár óta megközelíteni sem tudta. Az euró kurzusa aznap megközelítette ugyanis a 312 forintos szintet. A piacon ugyanis mindenki biztosra vette, hogy az emelkedő inflációs, illetve az MNB által elsődlegesen kezelt maginflációs adatokra reagálva a jegybank megkezdi a szigorítási ciklusát. Az elemzők pedig fel is vázolták az általuk optimálisnak tartott menetrendet, amely alapján a forint erősödése indokolt volt.

Hogy a várt szigorítás talán túlzott volt, azt jelezhette az is, hogy pénteken már gyengült a magyar fizetőeszköz, és a keddi Monetáris Tanács ülés előtt is óvatosnak tűntek a befektetők. A nagy pofon viszont az MNB döntését követően jött, hiszen a kedden még 315,5-316 között mozgó forint hirtelen nagyot gyengült, és az esés szerdán is folytatódott. Szerda délelőtt ugyanis már 319,6-ig kuszott fel  a kurzus.

A befektetők ugyan az MNB-től már tegnap is határozottabb lépést vártak, de nem elsősorban emiatt kezdtek forinteladásokba. Sokkal inkább elbizonytalanította őket a jegybank elnöke, Matolcsy György, aki azt hangsúlyozta, hogy továbbra is támogató marad a monetáris politika, a lépés nem egy szigorító ciklus kezdete, hanem szükséges, és elégséges lépés, a monetáris politika eszközei azonban változnak. Az elsődleges horgony továbbra is az indirekt adóhatásoktól szűrt maginflációs mutató, és annak a 3 százalék közelében való fenntartása.


 
Mint arról az mfor.hu is beszámolt az MNB döntése szerint az egynapos betéti rátát 10 bázisponttal, -0,05 százalékra emelték, és szűkítették az FX-swapok állományát, ezzel megkezdődött a monetáris politika normalizációja. Az ülés után az alelnök, Nagy Márton is megszólalt, ő azt mondta, hogy a BUBOR 10 bázisponttal fog emelkedni, és ügyelnek rá, hogy ennél ne legyen nagyobb, vagy kisebb mértékű a változás.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!