3p

Államilag finanszírozottá válhat a hippo-, más néven lovasterápia, s ezzel talán előbb-utóbb választ is kaphatunk a tíz évre titkosított fóti Gyermekváros körülii kérdésekre is. 

A Parlament előtt áll az a törvénymódosítási javaslat, amely szerint „a fogyatékos és a sérült személynek nyújtott lovas szolgáltatások keretében végzett tevékenység” bekerülne az egészségügyi törvénybe. Sőt, a lovasterápiát végző személyek képzésére vonatkozó szabályokat miniszteri rendeletben határoznák meg.

Talán összefügghet. Fotó: Depositphotos
Talán összefügghet. Fotó: Depositphotos

Mindez egyfelől nagyon örvendetes, hiszen a lovasterápia igen fontos alternatív gyógymód, másfelől azért érdekes, mert valahogy összecseng azzal, hogy épp a furcsa történetű fóti Gyermekváros területén, ám hermetikusan elzárt telken működik az egészségügyi törvénybe emelendő hazai lovasterápia egyik fellegvára, amelynek további fejlesztése évek óta terítéken van - írja laptársunk, a Privátbankár.hu

A közel 60 hektáros fóti Gyermekváros (Károlyi István Gyermekközpont) melletti telken működik ugyanis az a lovasterápiás központ, amelyet a kormányközeli Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) működtet 2003 óta. 

2017-ben a kormány arról döntött, hogy egy nagy lovasterápiás központot épít Fóton, ahol aztán az egész országból fogadnák az egészségfejlesztő szolgáltatásokra szoruló fogyatékkal élőket. A beruházás épp abban a lovasközpontban zajlana/zajlott volna, amely a híres gyermekváros mellett működik, s amelyről 2019-ben kiderült, hogy több mint 60 éves működés után hamarosan kiürítenének.

A gyermekváros további sorsáról, az addig eddig helyet adó Károlyi kastélyról és a hatalmas kastélypark sorsáról azonban azóta sem lehet konkrétumokat tudni, az információkat félhomály fedi.

Az tény, hogy Edvi Péter, Orbán Viktor régi-jó barátja, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítványának elnöke már a 2016-os éves beszámolójában hangot adott kritikájának, hogy az akkori egészségügyi vezetés nem tartotta jó ötletnek, hogy OEP-finanszírozás alá vonják a lovasterápiát. Azzal viszont, hogy az egészségügyi törvénybe emelnék a lovasterápiát, ez az akarat teljesülne. 

Szél Bernadett független képviselő mindent elkövet, hogy az azóta tíz évre titkosított fóti Gyermekváros körüli rejtélyt kibogozza, s még az is elképzelhető, hogy a lovasterápia egészségügyi törvénybe emelése adja majd meg a választ a furcsaságokra.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!