A legutóbbi nemzetközi alapkezelői felmérések alapján a befektetők leginkább a nagy jegybankok túlzott szigorításától, a globális kereskedelmi háborúskodástól, valamint a geopolitikai konfliktusok miatt túlzottan magasra szökő olajártól tartanak. Az utóbbi hetekben az olasz belpolitikai válság is hirtelen előlépett a kockázatok rangsorában. Ezek, és a piac által árgus szemekkel figyelt egyéb kockázatok mind valósak, de a valószínűségük és a piaci hatásuk alapján érdemes közöttük súlyozni – húzta alá az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
A szakember szerint a kockázatok egy részére a befektetők viszonylag jól felkészültek, a különböző forgatókönyvek hatásait alaposan felmérte és beárazta a piac, egyes esetekben akár túlzott óvatosság is felmerülhet. Ilyen tényező például a globális infláció veszélye, amire már régóta számítanak a befektetők. A jelenleg árazott várható inflációs pályához képest könnyen jöhet akár megnyugvás is, főként, ha érdemben lassulna a növekedés a világban. A feltörekvő gazdaságokkal szembeni általános óvatosság sem tűnik minden esetben indokoltnak, jelen helyzetben a sebezhetőség alapján érdemes még jobban differenciálni az egyes országok és piacok között. Az olajár féktelen emelkedésével kapcsolatos aggodalmak is túlzottak lehetnek, hiszen azt látjuk, hogy a geopolitikai feszültségek miatt átmenetileg kieső kínálatot a többi kitermelő ország viszonylag gyorsan tudja pótolni.
Vannak ugyanakkor olyan kockázatok, melyek esetében a piacok nem készültek fel a legrosszabb forgatókönyvekre, főként azért, mert nehéz felmérni ezeknek a valószínűségét és a potenciális következményeit. Ilyen lehet például a globális külkereskedelmi háború, amit az USA elnökétől időről időre felröppenő agresszív nyilatkozatok alapján komolyan kellene venni, mégis kevesen gondolják, hogy a világ első számú gazdasága megkockáztatna egy globális recesszióval fenyegető, ezáltal az USA-ra is nagyon veszélyes kereskedelmi csatározást. Ezért a piacok inkább valószínűtlen eseményként, ún. "tail risk"-ként kezelik ezt a forgatókönyvet.
Hasonló a helyzet az olasz belpolitikai helyzet kapcsán: a márciusi választásokon többséget szerző politikai erők közös nevezője az osztogatás és az európai intézmények – köztük az euró – bűnbakként kezelése. Mindez egy olyan országban, ahol a hatalmas állami adóssághegy finanszírozása az EKB segítsége nélkül nehezen lenne elképzelhető. Bár az utóbbi hetekben felerősödő piaci turbulencia óvatosságot tükröz, a piaci szereplők többsége továbbra is elképzelhetetlennek tartja, hogy Olaszország kilépjen az eurózónából.
Magyarország mostanában szerencsére ritkán bukkan fel a legrizikósabb piaci sztorikban, de akadnak azért olyan kockázatok, amire érdemes lehet figyelni. A közelmúltban például az MNB hitelességével kapcsolatban merültek fel kérdőjelek, miután a hosszú hozamok leszorítását célzó programjuk egyelőre nem tűnik sikeresnek. Ez nem jó ómen egy olyan időszak előtt, amikor nőtt a valószínűsége annak, hogy a piacok tesztelhetik a magyar jegybank elkötelezettségét. Ha például a közép-európai régióban feltámadna az infláció (ami a bérdinamika fényében nem is elképzelhetetlen), vagy akár csak a forint kezdene el tartósabban gyengélkedni, az MNB-nek nehéz lesz majd okosat húznia. Ha úgy tesz, mintha nem zavarná a forint gyengülése, vagy a kötvényhozamok emelkedése, a befektetők a megkötött kezűnek tűnő jegybankkal szemben vérszemet kaphatnak. Ha viszont az eddigi „lazasági fogadalmát” feladva hátat fordít az hosszú ideig fenntartott alacsony kamatszintre vonatkozó ígéretének, azzal bedobhatja a gyeplőt a lovak közé. Jelenleg ugyanis a befektetői fejekben nincs még előkészítve a hazai monetáris fordulat, így a hozamkörnyezet hirtelen megugorhatna, még a hosszabb lejáratokon is. Pedig a kormány és a jegybank részéről elhangzó ambiziózus növekedési célokat megalapozó hitelezési boom-hoz még hosszú ideig szükség lenne az alacsony és viszonylag stabil kamatkörnyezetre – emelte ki Forián-Szabó Gergely.
