2019. június 6. 17:54
mfor.hu

Lapunk információinak megfelelően 11 hitelintézet felszámolásában fennálló követelését adta el.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) több mint 25 éves történetében először értékesítette egyes felszámolási eljárásokban fennálló hitelezői követelését - közölte a szervezet portálunkkal. A komplex tranzakció 11 hazai hitelintézet felszámolási eljárásában fennálló OBA követelésre vonatkozott. Követeléseit az OBA a nemzetközi és hazai pályázók ajánlata közül a legmagasabb árat kínáló Indotek csoportnak értékesítette. A tranzakcióból befolyó vételár az OBA vagyonát növelve mérsékelheti majd az OBA feltöltésére kötelezett hitelintézetek tagdíjfizetési terheit.

A tranzakcióról lapunk számolt be először. Az OBA - írja a szervezet - a felszámolási/végelszámolási eljárásokban – a betétesek kártalanítását követően – a kártalanított betétesek helyébe lép, és fennálló követelése térüléseként részesül a felszámolás/végelszámolás alatt álló hitelintézet vagyonának felosztásából. Ez jellemzően egy elhúzódó folyamat, ahol a megtérülés mértéke és időzítése bizonytalan, ezért az OBA Igazgatótanácsa 2018-ban a megtérülési lehetőségek maximalizálása céljából megvizsgálta a hitelintézeti felszámolási eljárásokban fennálló követeléseinek értékesítési lehetőségét.

Az előzetes piacfelmérés alapján vevői oldalon piaci igény mutatkozott erre a nem szokványos, komplex tranzakcióra. A fentiek alapján az OBA – kihasználva a kedvező piaci körülményeket (aktív követelésértékesítési piac, komplexebb ügyletekre is nyitott befektetők, illetve likviditásbőség) – 11 felszámolási eljárásban fennálló követeléseinek értékesítése mellett döntött. Az érintett követelések könyv szerinti értéke 2018. december 31-én 54,15 milliárd forint volt.

A 11 érintett hitelintézeti eljárás A 11 érintett hitelintézeti eljárás

A folyamatban az OBA-t tranzakciós tanácsadóként a Deloitte segítette. A Gárdos, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda jogi tanácsadóként működött közre e komplex ügyletben. A több hónapos átvilágítási eljárást követően több ajánlat is érkezett az OBA meghirdetett követeléseire, melyek közül az OBA a legmagasabb, 71,7 milliárd forintos vételárat tartalmazó Hungarian Real Estate Financing Zrt. (Indotek csoport) ajánlatát fogadta el.

Az előrehozott biztos bevétel lehetővé teszi, hogy a bizonytalan térülési feltételezések helyett a már beérkezett vételárat figyelembe lehessen venni az OBA 2024 közepére elérendő, jogszabályban meghatározott vagyoni célszintjében (az OBA potenciális kártalanítási kötelezettségének 0,8%-a), és lehetőség szerint mérsékelhesse a célszint elérése érdekében befizetendő tagintézeti díjakat.

Cetelem MKB Cib Tov·bbi aj·nlatok