3p

Kisebb környezetterhelést kért a beruházótól az I. kerületi önkormányzat, ennek megfelelően alakították át a sikló terveit - közölte lapunkkal a Gellérthegyi Sikló Kft.

Az I. kerületi városvezetés részéről megfogalmazott elvárásoknak megfelelően aktualizálja a terveket a Gellért-hegyi sikló építésére készülve a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. Azt ígérte a cég, hogy hamarosan elkezdik a kivitelezést és kevesebb, mint másfél év alatt megépülhet a Tabán és a Citadella közötti felvonó. A projekt több éve húzódik, részben a főváros és a kormányzat közötti nézeteltérések miatt. Most ott tartanak, hogy várni kell a módosított tervek engedélyére, majd folytatódhat a kötelező régészeti feltárás. Ha nyárig meglesznek az engedélyek, akkor ez a munka várhatóan még ősszel befejeződik, így talán idén hozzáláthatnak a kivitelezéshez és 2023 első felében megindulhat a forgalom. 

A főbejárat mostani látványterve (fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.)
A főbejárat mostani látványterve (fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.)

Arról semmit sem közöltek, hogy mekkora összegből készülhet el ez az új attrakció. Három évvel ezelőtt 4,5-5 milliárd forintról szóltak a hírek. Akkor még azt mondták, hogy 2020-ban átadják - igaz, akkor még más volt a főváros és az I. kerület vezetése is. Walton Imre ügyvezető akkor is másfél éves kivitelezésről beszélt, mint a mostani közleményben.

Tavaly júliusban már arról kellett tudósítanunk, hogy sem az időpont, sem a költségek nem állnak meg a jelzettnél. Különösen a kivitelezés megdrágulása lehet kellemetlen, hiszen az elmúlt években folyamatosan emelkedett az anyagok ára és a munkadíjak is. A legoptimistább becslések szerint is legalább 30 százalékos anyagdrágulás volt két év alatt, a munkadíj még ennél is nagyobb arányban nőtt. A korábbi közlés szerint a kft. részben hitelből teremti elő a forrást. Tavaly májusban a projektcég többségi tulajdonát birtokló SIKLÓ-BERUHÁZÓ Befeketetési és Tanácsadó Kft-ben kisebbségi tulajdonos lett Kreinbacher József ismert nagyvállalkozó, milliárdos üzletember.

(fotó: KÖZTI)
(fotó: KÖZTI)

A fővárosi székhelyű Gellérthegyi SIKLÓ Kft. 2005-ben indult projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megvalósítása. A társaság 25 százalékban a Budapesti Közlekedési Központ tulajdona, amely mellett 75 százaléknyi tulajdonrészt a magyar befektetői érdekeltégbe tartozó SIKLÓ-BERUHÁZÓ Befektetési és Tanácsadó Kft. birtokol. 

A siklóval kiváltható lesz a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalom. A felpörgő idegenforgalom miatt napi többszáz busz jelenhet meg a környéken, részben ezek kulturált elhelyezését célozza a kerületi önkormányzat új elképzelése. Ennek alapján a közeli Mészáros utcában alakítanának ki egy nagy parkolót, de a helyi lakosok hevesen tiltakoznak ez ellen. 

Az engedélyes tervek alapján a sikló bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatti új gyalogosaluljáróból fog nyílni, és az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni. Innen pedig már egy 3-4 méter magas hídszerkezeten a felszín felett folytatódik, egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig; azaz a felvonó nem egy a Budavári siklóéhoz hasonló betonteknőben fog futni. A tervek szerint a felvonó nyomvonalán közlekedő kocsik egyszerre legalább 40 utas szállítására lesznek alkalmasak, kevesebb, mint másfél perces menetidővel, így a sikló óránként mintegy 1000 fő feljuttatását teszi lehetővé a Gellért-hegy tetejére.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!