3p

S még ugyanekkora mértékben finanszírozhat kormányközeli cégeket.

Újabb két céggel, immár 28-asra bővült az a kör, amelynek tagjai élnek azzal a lehetőséggel, hogy úgynevezett kötvények kibocsátásából vonhatnak be forrást, általában még a bankhiteleknél is kedvezőbb feltételekkel. Hála annak, hogy az egyes sorozatok akár 70 százalékát is lejegyezheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A két új szereplő közül a TV2 Média Csoport Zrt. a nevesebb. Az Andy Vajna idén januári halálát követően Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója érdekeltségébe került társaság 30 milliárd forintos forrásbevonásához kapott zöld jelzést a német Scope Ratings GmbH hitelminősítőtől. A kötvények értékesítéséből befolyt összeggel a TV2 – a hitelminősítő indoklása szerint – a korábban, drágábban felvett bankhiteleit cseréli le, ugyanakkor hazai készítésű műsorok és sorozatok gyártására is juthat a friss forrásból.

Az ugyancsak német Euler Hermes GmbH hitelminősítő a Trans-Sped Logisztikai Szolgáltató Központ Kft. 5 milliárd forintos kötvénykibocsátására adott áldást. A legnagyobb, kizárólag hazai tulajdonban lévő, debreceni székhelyű, közel 250 közúti gépjárművel és 185 ezer négyzetméteres raktárkapacitással rendelkező logisztikai vállalatcsoport nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 20,4 milliárd forintot. A tízéves lejáratú, 2020-ban kibocsátani tervezett papírok értékesítéséből befolyt pénzt a cég a raktárkapacitása bővítésére, illetve adósságállománya csökkentésére fordítja – derül ki a hitelminősítő indoklásából.

A TV2 beszállásával tovább nőtt a növekedési kötvényprogramban forrást bevonó NER-es cégek száma. Ezek a következők (zárójelben a kormányközeli tulajdonosuk, majd a kötvénykibocsátásuk összege):

  • 4iG (Jászai Gellért) 30 milliárd,
  • Duna Aszfalt (Szíjj László) 30 milliárd,
  • TV2 (Vida József) 30 milliárd,
  • Baromfi-Coop (Bárány László) 29,4 milliárd,
  • Opus Global (Mészáros Lőrinc) 28,6 milliárd,
  • Appeninn (Tiborcz István) 20 milliárd,
  • Budapesti Ingatlan (Schmidt Mária) 20 milliárd,
  • Market Építő (Garancsi István) 20 milliárd forint.

Az ugyancsak Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó Tigáz még nem számszerűsítette elképzeléseit.

Eddig összességében 430,5 milliárd forint értékű kötvény kibocsátásáról született döntés, ennek tehát több mint a 40 százaléka, 178 milliárd kötődik NER-es cégekhez.

Tíz cég már értékesítette is a kötvényeit, összesen 237 milliárdos értékben. Ebből az MNB 137,9 milliárd forintnyit vett meg, 113,6 milliárdot már a jegyzéskor, 24,3 milliárdot pedig azt követően, a másodlagos forgalomban – derül ki a jegybank közléséből.

A 137,9 milliárdos forrásból közel 81 milliárd forint került a NER-es cégekhez:

  • 18,12 milliárd a Duna Aszfalthoz,
  • 17,7 milliárd a Baromfi-Coophoz,
  • 17,3 milliárd az Opus Globalhoz,
  • 13,95 milliárd az Appeninnhez,
  • 13,92 milliárd a Market Építőhöz.

Mindenesetre kimerülőben van az MNB 300 milliárd forintos kötvényvásárlási kerete, az eddigi kibocsátási döntésekből fakadóan ugyanis a jegybank 24 cég papírját összesen 286,9 milliárd értékben vásárolhatja meg. S további négy társaság még nem fedte fel, mennyi forrást kíván bevonni e csatornán keresztül, a már említett Mészáros-féle Tigáz mellett az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor két érdekeltsége, a Bonafarm Csoport és a Pick Szeged, valamint a Veres Tibor Wallis-alapító ingatlancége, a Wingholding. A jegybank lapunk korábbi érdeklődését, miszerint tervezik-e növelni a keretet, elhárította.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!