5p

A már évek óta tartó európai térhódítás után tavaly, illetve az idei év első hónapjaiban a magyar piacon is számos felelős befektetési alapot indítottak az alapkezelők. Ezeken a konstrukciókon keresztül olyan vállalatok teljesítményéből lehet részesedni, amelyek tevékenysége a fenntartható fejlődést szolgálja. Megéri most beszállni?

Februárban, még a koronavírus Európába érkezése előtt indította új, ebbe a tematikába illeszkedő fenntartható befektetési alapját a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő, amelybe még abban a hónapban közel 1 milliárd forintnyi megtakarítás érkezett. Márciustól azonban gyökerestül felbolydult az életünk, a koronavírus és a nyomában kibontakozó tőzsdei krízis több befektetési alapnak törölte el 1-2 éves hozamát. A vírushelyzet és a fenntartható befektetési alap apropóján kérdeztük az alapkezelő vezérigazgatóját, Bálint Attilát.

Ugorjunk vissza két hónapot az időben! Milyen fogadtatása volt az új alapnak a befektetők körében?

Privátbanki ügyfeleink már korábban is fektethettek eurós kibocsátású tematikus alapokba, amelyek mögött olyan vállalatok álltak, amelyek aktívan hozzájárulnak a természeti környezet és társadalmunk fenntarthatóságához. Viszont a szélesebb befektetői kör számára valóban idén februárban tettük elérhetővé fenntarthatósági vegyes alapunkat. A sikeres fogadtatás nem is lehetett kérdés, hiszen osztrák anyacégünk már a 2000-es évek elejétől foglalkozik ilyen tematikus befektetésekkel és azt láttuk, hogy olyan befektetési témát tudunk elhozni a hazai befektetőknek, ami Európa-szerte is egyértelműen az ügyfelek kedvencévé vált. Az értékesítési számok igazolták, hogy felelős befektetéssel meg lehet szólítani a magyar lakosságot is.  

Bálint Attila, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatója
Bálint Attila, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatója

Egyáltalán mit jelent a Raiffeisen Alapkezelőnek a fenntarthatóság?

Alapunk a nemzetközi Raiffeisen csoport befektetési központjának ESG-szempont rendszerén (Environmental, Social, Governance) alapulva működik, azaz

befektetési tematikánk nem csak a klímatudatosságot, hanem a társadalmi egyensúlytalanságok és az etikátlan vállaltirányítás elleni harcot is magában foglalja.

A fenntarthatóság tehát tágabb értelemben értendő, nem csupán egyetlen dimenzió, a környezetterhelés mentén. Ez a portfolióban széleskörű kockázatmegosztást (diverzifikációt) jelent, azaz befektetőink nagyon sok szektorban tevékenykedő vállalat teljesítményéből részesedhetnek. Van természetesen néhány olyan ágazat, ahová egyáltalán nem fektetünk be, ilyen például a fegyvergyártás.

A fenntarthatóság alacsonyabb hozamot is jelent?

Ez egy közkedvelt ellenvetés a felelős befektetésekkel szemben, érzésem szerint azonban eljárt felette az idő. Egyrészt a befektetői érdeklődés középpontjában jellemzően azok a cégek állnak, amelyek élen járnak a világ ilyen értelemben vett jobbá tételében, ezt a kiemelt figyelmet, vagy népszerűséget a részvényárfolyamok pedig általában emelkedéssel honorálják. Másrészt a befektetési univerzum folyamatosan bővül, hiszen hosszútávon létkérdés lesz a cégeknek, illetve a cégvezetőknek, hogy az ESG kritériumok mentén működjenek.  Tapasztalataink szerint egyre több cég figyel oda erre és teszi büszkén közkinccsé ilyen irányú törekvéseit fenntarthatósági jelentéseken keresztül. Ezen felül az ESG kritériumrendszeren leginkább olyan vállalatok jutnak át, akik a kisbefektetők érdekeit is figyelembe veszik, azaz etikus vállalatirányítási sztenderdeket alkalmaznak.

Milyen hatással van a koronavírus és a nyomában kibontakozó bizonytalan gazdasági környezet a befektetési alapokra?

Nem mindennapi időket élünk, a tőzsdék nagyon gyorsan és drasztikusan reagálnak mind a negatív, mind a pozitív hírekre. Ráadásul a tovagyűrűző gazdasági hatásokat még felbecsülni sem lehet. Az ügyfeleinkért és a ránk bízott vagyonért viselt felelősségünk azonban ebben a kivételes helyzetben sem szűnik meg, ezért minden erőnkkel arra összpontosítunk, hogy ezt az időszakot a lehető legjobban kezeljük.

Befektetési szakemberként jelen helyzetben az a mandátumunk, hogy a kedvezővé váló árazás, az alulértékeltség előnyeit kihasználjuk az ügyfeleink érdekében, és amennyire lehetséges a kedvezőtlen piaci történésektől megóvjuk őket. Ilyen szempontból jó választás a befektetési alapok komplexitása, illetve a portfoliómenedzserek és részvényelemzők szakértelme.

Véleménye szerint folytathatják térhódításukat a felelős befektetések?

Pillanatnyilag jelentős a bizonytalanság, nehéz előre tervezni. Akik hosszútávban gondolkodnak, azoknak érdemes lehet kockázatot vállalni, hiszen a részvények előretekintő hozampotenciálja igen attraktív. Mi továbbra is arra számítunk, hogy a kockázatot vállaló befektetők a jövőben is előnyben részesítik majd az ilyen jellegű alapokat. Mindenesetre a Raiffeisen Fenntartható Befektetések Vegyes Alap diverzifikált és jó minőségű eszközökből álló portfólióval áll az érdeklődő befektetők rendelkezésére.    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!