3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hervad a pitypang. Megírjuk.
Az állam majd segít. Gondoljuk.

2016-ban fogyott el teljesen a Kerényi Imre Magyar Krónikáját kiadó cég saját tőkéje, amit a legfrissebb beszámoló szerint tavaly sem rendeztek tőkeinjekcióval. Felemás évet zárhatott 2017-ben a Magyar Krónikát kiadó cég, hiszen bár a bevételek elmaradtak a korábbitól, végeredményben sikerült némi nyereséget kimutatni. Ez pedig egy kicsit javított a saját tőkén is, bár az még továbbra is negatív tartományban mozgott.

A Kft. a korábbi 40,7 millió forintos árbevétel után 32,9-et realizált, miközben a költségeken nem tudtak faragni. Anyagjellegű ráfordításként 79,5 milliót könyveltek el, személyi jellegűként pedig 7,2-t. Mivel a cégnek 2016-hoz hasonlóan egyetlen alkalmazottja volt, a bérköltség alapján ő havi félmilliós fizetésért látja el feladatát a kiadónál. Ezek eredményeként mégis sikerült már üzemi szinten is nyereséget elérni. A 2016-os 25 milliós veszteség 4,4 milliós pluszba fordult át. Ez egyedül annak köszönhető, hogy egyéb bevételként a korábbi 21,2 millió helyett 58,7 milliót sikerült elszámolni.

Forrás: mfor.hu, beszámoló
Forrás: mfor.hu, beszámoló

A kiegészítő melléklet szerint a társaság tavaly 98 millió forintos támogatásban, pályázati pénzben részesült, melyből 54 millió használtak fel, a megmaradt összeget pedig elhatárolták.

Nincs tőke - pénz kell valahonnan

Tavaly a korábbi -20 milliós saját tőke, melynek állományán valamennyit javított a tavalyi pármilliós nyereség, azonban a soron továbbra is negatív összeg szerepel. Ennek megoldására két kézenfekvő lehetőség is van:

  • vagy a mostaninál nagyobb nyereséget érnek el,
  • vagy a tulajdonos fizet be pénzt a cégbe.

Úgy tűnik, Kerényiék nem cselekednek, inkább remélnek és kivárnak. A 2016-os év után úgy gondolták, 2017-ben

"a vállalkozás mindent megtesz, illetve az előzetes tárgyalások és szerződéskötések is azt mutatják, hogy a év végére pozitív saját tőkéje lesz" a cégnek.

A 2017-es eredmények tükrében sem vélekednek nagyon máshogy. Azt írják ugyanis:

"2018 évben már több hirdetési árbevétele lesz a vállalkozásnak, ezt mutatják a lekötött hirdetések és szerződések. A vállalkozás mindent megtesz, illetve az előzetes tárgyalások és szerződéskötések is azt mutatják, hogy az év végére pozitív saját tőkéje lesz".

Ha Kerényiék a hirdetési bevételekben bíznak, akkor a nyomtatott lappiac mára kialakult sajátosságaiból kiindulva nem lennének meglepve, ha a háttérben kormányzati szálak izzottak volna be. A pitypang így állami segítséggel újra virágozhat.

Az állami hátszél egyáltalán nem lesz újdonság, hiszen többek között a Magyar Posta is segíti a lapot néhány millióval, de volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank fizetett majdnem 5 millió forintot egy 12 részes cikksorozat megjelentetéséért.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!