2018. november 22. 18:44
mfor.hu

Nem lehet tudni, hogy tisztán üzleti döntés volt, vagy ennél több, de Soros György családi tulajdonban lévő befektetési alapja, Soros Fund Management eladta a tulajdonában lévő összes Facebook-részvényt.

Szerdán nyújtotta be az amerikai pénzügyi felügyelethez (SEC) a harmadik negyedéves beszámolóját a Soros Fund Management, amely az itthon démonizált üzletember és filantróp, Soros György és családjának tulajdonában van. Ebből kiderül, hogy a harmadik negyedév elején még 159 200 darab Facebook-részvénnyel rendelkező szervezet a negyedév végére megvált az összes ilyen papírjától.

A változásról beszámoló gazdasági média, a Barron's ugyan érdeklődött a döntés hátteréről, ám az alap azt közölte, hogy semmiféle kommentárt nem kívánnak fűzni a SEC-hez leadott adatokhoz. A Facebook-papírok eladása természetesen lehet, hogy tisztán üzleti döntés volt, ami ráadásul igen jónak tűnik, hiszen a vállalat papírjai igen sokat vesztettek értékükből az utóbbi hónapokban. Ezt az érvet erősítheti, hogy ekkor már túl volt a cég az év első felében kirobbant adatkezelési botrányon, ám az csak időlegesen hatott a vállalat papírjaira. Az ügy kipattanásakor márciusban ugyan volt egy erős visszaesés, ám később ismét erőre kapott a részvény. Júliusban viszont a féléves adatok publikálását követően, amelyeket az elemzők csalódást keltőnek tartottak,  a Facebook-részvények olyan lejtőre kerültek, amelynek egyelőre nem látni a végét. Így akár a negatív folyamatokat látva - esetleg az megelőzően - is eladhatták Sorosék a részvényeket.

Felmerültek persze ennél vadabb teóriák is, hiszen a közösségi médiaóriás és a milliárdos befektető között nem volt felhőtlen harmónia. Soros György például az év elején a davosi gazdasági fórumon tartott beszédében adott hangot annak a véleményének, hogy a társadalomra ártalmasnak tartja a Facebookot és a hozzá hasonló túl nagy hatalomra szert tett tech-cégeket.  A túl érzékeny, vagy túlságosan hatalommániás  vállalat pedig - legalábbis a most távozó kommunikációs vezetője, Elliot Schrage belső körnek írt levelében ezzel indokolta, hogy a Facebook megbízott egyik PR céget. Ennek az volt a dolga, hogy összeesküvés-elméleteket terjesszen és erősítsen Sorosról. Az akció célja pedig az volt, hogy a Facebook kritikusaival egy platformra hozze és hiteltelenítse az üzletembert és másokat, akik negatív véleményt mondta a cégről az adatvédelmi botrány után.

Csak a Facebook eladásnak örülhet Soros (MTI fotó: Mohai Balázs) Csak a Facebook eladásnak örülhet Soros (MTI fotó: Mohai Balázs)

A Facebook papírok mellett Sorosék kiszálltak a Goldman Sachsból és a Netflixből is, ebből a két cégből is eladták az összes tulajdonukban lévő részvényeket. A pontos vételi és eladási adatokat az érintetteknek nem kell közzétenni, de - figyelembe véve, hogy az utóbbi időszakban a Facebook 20, a Goldman 15, míg a Netflix közel 30 százalékot esett - az alap komoly veszteségtől óvta meg magát. A Barron's úgy kalkulált, hogy ha csak az októberi és novemberi áresést  vesszük figyelembe, akkor ezen a három papíron 18 millió dollárt buknának Sorosék.

Kiderült az is, hogy milyen részvényeket vett a Soros Fund Management. A közzétett adatok szerint az Alibaba Group és a Micron Technology papírjaiban láttak fantáziát. Ezek azonban eddig nem igazán válthatták be a reményeket. Részben az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt az Alibaba a harmadik negyedévben 11 százalékkal esett, és a negyedik negyedévben hasonló mértékű volt a részvény értékvesztése. Ennél is rosszabbul szerepelt a Micron, amely a július-szeptemberi időszakot 14 százalékos mínuszban zárta, míg az elmúlt másfél hónapban további 20 százalékot zuhant. A lap becslése szerint ezen a két részvényen, ha realizálnák, az alapnak 6,2 millió dolláros vesztesége lenne.

 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.