4p

Saját papírjaik április elejétől tartó felvásárlását valószínűleg folytatják is, hiszen erre még június végéig érvényes közgyűlési felhatalmazással rendelkeznek –  lehet kikövetkeztetni az Opus lapunk megkeresésére adott válaszából. Amiből az is kiderül, hogy a Mészáros-házaspár többségi tulajdonában lévő cég tovább terjeszkedne, hiszen azért is gyűjtögetik a saját részvényeiket, hogy azokkal fizessenek majd a jövőbeni akvizíciók során. Ugyanakkor jutna belőle az alkalmazottjaik ösztönzésére, valamint a cég tőkeszerkezetének optimalizálására is.

Az Opus Global Nyrt. részvényesei még a tavaly októberi rendkívüli közgyűlésen adtak felhatalmazást az igazgatóságnak saját részvények vásárlására. Ennek keretében a társaság az általa kibocsátott, „A” sorozatú, dematerializált, huszonöt forint névértékű törzsrészvényeket vehet. Azzal a feltétellel, hogy az Opus tulajdonában egyidejűleg legfeljebb az általa kibocsátott teljes részvénymennyiség 5 százaléka lehet.

Érdekessége e határozatnak, hogy a saját részvény megszerzésére nemcsak visszterhesen, hanem ingyenesen is sor kerülhet. Visszterhes vásárlás történhet tőzsdei és nyilvános ajánlat útján, vagy tőzsdén kívüli jogügyletben – ideértve a saját részvény megszerzésére jogosító pénzügyi eszköz által biztosított jog (például vételi jog, átcserélési jog stb.) gyakorlása útján történő megszerzést is. A visszterhes részvényszerzés során alkalmazott ellenérték a társaság döntése szerint a napi tőzsdei árfolyamtól mindkét irányba 20-20 százalékkal térhet el.

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc

E felhatalmazásával élve adott megbízást az Opus saját részvények megvásárlására március 23-án az ugyancsak Mészáros Lőrinc-érdekeltségű, csaknem felerészben általa tulajdonolt MKB Banknak, méghozzá három hónapos időtartamra, azaz április 1-jétől június 30-áig. Az Opus a korábbi egyéves időszak forgalmi adatai alapján kalkulált, és adta meg megbízását, a napi kereskedés 10 százalékában maximalizálva a megszerezhető részvények arányát, valamint összességében rögzítve, hogy a megbízással legfeljebb 3 millió darab részvény – így valamivel több mint a részvények 0,4 százaléka – kerülhet a birtokába.

Április másodikától múlt péntekig lapunk összesítése szerint az Opus összesen 18 alkalommal vett saját részvényt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a legutoljára megszerzett 45 ezer darabbal együtt immár közel 1 millió 290 részvényig jutott, amelyekért összesen csaknem 315 millió forintot adott ki. Az első vételtől kezdve egy ideig fokozatosan emelkedett a papírokért leszurkolt átlagár, amit nem utolsósorban a kereslet növekedése is felfelé srófolt. Az április másodikai átlagár volt a legalacsonyabb, 179,76 forint, a legmagasabb pedig 308,58 forint.

A múlt pénteken 252,7 forintos átlagáron végrehajtott tranzakcióval az Opus sajátrészvény-állománya az április 2-ai 2,5 százalékkal szemben már 2,73 százalék.

„Mivel a közgyűlés felhatalmazása alapján a társaság tulajdonában egyidejűleg legfeljebb a teljes részvénymennyiségünk 5 százalékát kitevő saját részvény lehet, azok jelenlegi arányát nézve elvi lehetőségünk van további mintegy 2,5 százalék megszerzésére” – rögzítette a tényt lapunk megkeresésére az Opus Global.

Megjegyezve, hogy a mostani stratégiai döntésüket transzparens metodika alapján hajtják végre, a részvényeik több mint 0,4 százalékát kívánják megszerezni egy független befektetési szolgáltató közreműködésével, vagyis a piac számára nyilvános és nyomon követhető időszakban és módon. (Más kérdés, hogy ez a független befektetési szolgáltató, vagyis az MKB is – mint említettük – Mészáros-érdekeltség.)

Azt is fontosnak tartotta az Opus megjegyezni, hogy az előző kereskedési év adataiból kiindulva, átlagos darabszám és forgalmi adatok alapján adtak megbízást, így elkerülik a tőzsdei kereskedés megzavarását.

„Céljaink is ismertek részvényeseink előtt a közgyűlési felhatalmazás óta. Stratégiai céljaink közé tartozik az akvizíciós tranzakciók során a saját részvények fizetési eszközként való felhasználása, a részvényalapú ösztönzési rendszerek működtetése, illetőleg a tőkeszerkezet optimalizálási lehetőségének elősegítése. Persze van egy piaci üzenete is a lépésünknek: a saját részvény vásárlással kifejezzük az Opus Global Nyrt-be, a társaság jövőjébe fektetett bizalmunkat is”

– olvasható a cég lapunknak adott írásbeli válaszában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!